Az Athena egy valós eseményekből inspirált fikció. Történetének központjában egy polgári felkelés áll, valamint az azt irányító érzelmek és emberek. Karizmatikus karaktereket sorakoztat fel, akiket a történelmük, személyiségük és kulturális közegük a legradikálisabb irányba tolt, és végső elkeseredésükben erőszakhoz nyúltak, mint egyetlen eszköz, mellyel bárki azonosulni tud, és bárki megmozgatható. Mindezt a film hihetetlen hosszú vágás nélküli, vizuálisan gyönyörű, technikailag pedig lenyűgöző beállításokon keresztül mutatja meg. Ezek a jelenetek önmagukban egy bámulatosan erős filmélményt kölcsönöznek, és csak emiatt érdemes megnézni a filmet.
De ennél kicsit többről is szól a történet. A főszereplő három testvér egy elmaradott városrész, Athena lelkéért küzd, amikor a negyedik testvért állítólagos rendőrök lelövik, bátyja, Karim az embereket lázadásra buzdítja. Míg egy másik báty, Abdel, aki maga is katonatiszt, megpróbálja nyugtatni testvérét, azonban egy félreértés miatt a rendőrök elkapják. Mindeközben harmadik testvérük, Moktar, a drogját és pénzét próbálja kimenekíteni a széteső kerületből.
A film világa a már említett hosszú jeleneteken keresztül van leginkább bemutatva, melyben általában egy vagy két karaktert követünk, ahogy a kerületben kialakuló káoszon mennek keresztül. Nehéz egyáltalán kitalálni, hogy sikerült ezeket a szekvenciákat összehozni, hisz minden jelenet telis-tele van mindenféle mellékszereplőkkel, extrém effektekkel, robbanásokkal, harcolásokkal és komplikált koreográfiával. A kamera gond nélkül vált kránozásból autós kamerába, majd emberekkel sétálós kézikamerába. A jelenetek emellett szépen komponáltak és koreografáltak, kiváló zenéi választásokkal és egy olyan atmoszférával, melyről hasonló filmek csak álmodni tudnak. A nyitójelenet egyből bedob minket a világba, és bár egy-két alkalommal belassul a tempó, a film megtartja ezt a fajta stilisztikát, és talán ezért tudjuk igazán a helyzetben érezni magukat.
A három testvér mellett betekintést kapunk a másik oldalba is, a negyedik, visszatérő szereplőnk egy rohamosztagos rendőr, akin érzékeljük, hogy a rendőrség is ugyanúgy félelemmel és bizonytalansággal teli emberekből áll, mint a tomboló nép. Minden jelenetben van valami kényelmetlenség és feszültség, és a film ezt csak tovább és tovább csavarja, ahogy minden szereplő a legextrémebb szituációkba és döntésekbe van nyomva. Mi pedig ott vagyunk mellettük szinte végig, látjuk a mérlegelést, a gondolatmenetet és az elkeseredést.
Egy bámulatos hangulatfilm ez, visszafogott érzéki narratívával, mely magával ragad, és megunhatatlan.

51 Athéné (2022)
Órákkal azután, hogy legfiatalabb testvérük tragikus körülmények között megmagyarázhatatlanul elhunyt, három testvér élete káoszba borul. több»
Szereplők: Anthony Bajon, Alexis Manenti, Dali Benssalah, Sami Slimane, Ouassini Embarek