Nagyon nehéz volt nézni a filmet, de úgy érzem, hogy szükséges volt. Sanyi egy utcán nevelkedő hülyegyerek, aki a végére nagyon megjárja.
A társadalom s*gglyukába látogatunk el kissé idegesítő amatőr videókon keresztül, olyan életkörülmények közé Budapest belvárosában, amelyek talán 80-100 éve lehettek osztályrészei a leglecsúszottabbaknak. Sanyi anyja egy takarítónő, dolgozik, főz, csinálja azt a nem sokat, amit tud. Sanyi apja egy sz*rházi semmittevő.
Ez a gyerek iszonyat neveletlen, és rengeteg baromságot csinál, de kitől is kapott volna nevelést. Meg milyen mintát követhetett volna – esélye se volt a normális életre. A gyámügy valahogy mindig a beavatkozás határáig jut, a „család” érintetlenül ússza meg a fenyegetést, hogy esetleg állami gondozásba veszik a gyerekeket. Nagy kár, jó lett volna, ha tevőlegesebben közbe tudtak volna avatkozni.
Azért érdemes ilyen történeteket látni, ilyen sorsokkal megismerkedni, mert utána az ember nehezebben hoz sommás ítéleteket mások felett.
Sanyi és barátai hülyeséget csinálnak, és mehetnek a börtönbe. A tárgyalás végtelen ideje tart, várják, hogy mi lesz a jogerős ítélet, közben látszik, hogy Sanyi hirtelen felnőtt a tettének súlya alatt. Aki semmit se változott és semmilyen felelősségvállalás gondolata nem ment bele a hülye fejébe, az az apja. Anya is egy érdekes forma, de őt kevésbé tudom elítélni, örül, hogy él, ő az, aki nagyjából csak saját magára számíthat ennek a végtelenül diszfunkcionális családnak a nagyjából fenntartásában és működtetésében.
Rendkívül elszomorító és lehangoló filmélmény, ennek tudatában vágjatok csak bele.
