Most volt szerencsém megnézni ezt a filmet. Kicsit várakozással vártam, hiszen az első rész után gondoltam, ismét egy grandiózus filmet kapok. Sajnos nem.
Nagyon próbálták erőltetni a feelinget, de mondjuk ki, ez nem jött be. Még a "jobb" színészek sem tudtak emelni ezen, és így egy átlagos filmet kapunk. A mérce magas volt, de ha nem is nézem ezt a mércét, akkor is csupán a látvány az, ami eléri a jó szintet. Sajnos a színészi alakítások nem hoznak áttörést, de nálam itt nem ők a hibásak, hanem a forgatókönyv lett ennyire átlagos. Nagyot akar a szarka... címszóval.
Összességében a történet ugyan jó, de a forgatókönyv sajnos gyenge lett, a rendezés már egy fokkal emel a színvonalon, és néhol igenis jó, de a közepesnél sajnos itt sem több. A szereplők így nem tudnak nagyot alakítani (nekem az volt az érzésem, hogy nem illet rájuk ez a szerep). Így a színészek is csak a közepes, és néhol a jót tudják adni.
A hangi ,képi effektek viszont jók, vagyis a CGI-t leszámítva jó. Így sajnos csak a három csillagot tudom erre a produkcióra megadni. Bármennyire akartam újra átélni a Gladiátor érzést, nekem nem jött meg. Az érzelmek sem úgy lettek felépítve, ahogy kell, és már el is érkeztünk a szarvashibához, a forgatókönyvhöz.
Innen már nem ecsetelem, mert felesleges, így ez nem méltó folytatása a Gladiátornak sajnos, ami miatt szomorú is voltam. Talán megnézhető többször is , de az igazi érzés, a libabőr, amit az első részben kapunk, az nem fog előjönni. Egy átlagos, kiszámítható, néhol gyerekes gondolkodást láthatunk, hallhatunk. Üdv, Yosi

53 Gladiátor II (2024)
SkyShowtime (2025.05.16.)
Az ötszörös Oscar-díjas Gladiátor folytatása. A cselekmény néhány évvel később játszódik: Lucius, a császár húgának, Lucillának fia felnőtt. Semmi sem nyűgözte le... több»
Szereplők: Denzel Washington, Pedro Pascal, Connie Nielsen, Joseph Quinn, Paul Mescal