Békés bogarak betolakodói

2025.03.07 23:54 fankbringa Olvasottság: 157x

0

Bong Joon Ho és Edward Ashton hozott nekünk egy kiváló szatírát a kényszerűen együtt élő emberek mindennapjaiból, megfűszerezve egy speciális utassal és a propaganda fontosságával. Mickey – aki eldobhatónak jelentkezik egy kolonizációs küldetésre – szembe találja magát minden perverz gondolattal, ami csak egy komplexusos ember és csoport fejéből kipattanhat. Aki eldobhatónak áll, ne csodálkozzon, ha ölik!

Bong Joon Ho rendezői munkája leginkább abból állt, hogy igyekezett két világot egyesíteni. Megpróbált kiragadni pillanatokat, eltúlozni fontos pillanatokat, és jelentéktelennek beállítani fontos eseményeket. A film egyaránt viseli a dél-koreai filmek tipikus jegyeit: sarkos viselkedések, abszurd helyzetek, eltúlzott gesztikuláció, és egyaránt kedvez az amerikai közönségnek a tipikus amerikai filmes elemekkel: hősök, önfeláldozás, hatalomvágy, különlegesnek levés.

A legkülönlegesebb mind közül Robert Pattinson, aki számomra felismerhetetlen volt az Alkonyathoz képest. Ő az, aki mindenhol ott van, aki él-hal a küldetésért. Kiválóan hozta a különböző személyiségű másolatokat, nagyszerűen tudott meghalni és feltámadni. A karaktere egy senki, aki végig láthatatlan marad a nép számára. Egy mozgó céltábla, akit senki sem tekint fontosnak, egy kivétellel.

Ez a kivétel pedig Naomi Ackie, azaz Nasha. Ő az, aki beleszeret az eldobható katonánkba, és együtt megváltják a világot (kolóniát). A kettősük dinamikája folyamatosan alakul ki, és a végén egy robbanással kiteljesedik. Ha nem lenne Nasha, akkor széthullana a történet, és lemaradnánk, ahogy koreai színészt megszégyenítő gesztikulációval osztja meg a gondolatait mindenkivel.

A sminkesek és a látványért felelősek elképesztően jó munkát végeztek. Nagyon kiválóan hozza a film a vas és acél birodalmát, ahol élni sem könnyű, és minden szereplő egy kicsit más. Akinek előnyös oldalát kell mutatni, ő nagyon szépre van festve, aki inkább gonoszkodik, ő pedig sokkal barátságtalanabb kinézetű. Emiatt sokkal élvezhetőbb lett a végeredmény.

A film utánérzésben hoz jó sok megvalósított gondolatot. A felütés, ahol a jég közepén fagyoskodik valaki, vagy a zárt társadalom mind felbukkant már valahol ezelőtt. Mark Ruffalo mint a hajó leghatalmasabb ura zseniális pojácasága, valamint Ian Hanmore szótlan perverziója szépen megmutatja a két végletet, amit a hatalommal bíró emberek elérhetnek.

Működik a propaganda, a vezért imádják, hőseinket kevésbé. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokták. A tudósok nagyon furák, a katonák nagyon jól öltözöttek, a munkásoknak szép kék ruhájuk van. El sem lehet téveszteni, hogy ki melyik csoporthoz tartozik. A csoportokban egy közös van, mindegyiket a vezér irányítja.

A film szinte szuggesztíven tolja elénk, hogy az ember élete elkezdődik valahol, és utána végződik valahol. A kettő közt eltelhet az idő úgy, mint egy pillanat, és úgy is, mint egy hosszú, tartalmas utazás. A filmben úgy megyünk előre, hogy igazából a hajó mozdulatlan, és már csak a kiszállásra várunk. Minden jelenetben ott van valami groteszk momentum, ami nem hagyja lankadni a figyelmet. Erre nagy szükség is van, mert könnyű a székben elaludni. Folyamatosan említik a hatékonyságot és az elérendő célt, mint egy mantrát. Az állami irány mindenkire kötelező.

A filmben megvolt a potenciál, hogy nagyot szóljon, de csak kicsit pukkant. Kapunk egy kis társadalomkritikát és egy csomó erkölcsi dilemmát. Időnként vicc is belekerült, ami nem európai fülnek szól. Hallottam nevetést a teremben, így a vígjáték besorolás rendben van. A film végére megjön az a fura elmúlás érzés, ami áthatja az egész filmet. A hajó ökoszisztémája ugyanúgy törékeny, mint a Földé. A kisebb homokvihar poén elég jól mutatott.

Nem egy randifilm, de érzelmeket képes kiváltani, és szórakoztató. A szexuális utalások miatt rendben van a 16-os besorolás. Egy 12 évesnek a film nem szól semmiről.