Ez a film kimondottan emlékeztett az éjszakás munkáimra, azok közben is végig az álommal küzdöttem. Ole Bornedal megpróbált egy komoly témát feldolgozni, de fogalma sem volt, hogyan kell ilyesmihez hozzálátni, így aztán rengeteg időhúzás után teljesen elengedte a narratív konzisztenciát és szereplőit. A film se nem mély családi dráma, se nem izgalmas thriller, és nekem úgy tűnt, a forgatáson senki sem tudta pontosan, milyen film készült, mert minden jelenet tónusa eltért.
Azt meg kell említeni, hogy ez a film a 1994-es Nightwatch folytatása, az ott felbukkanó színészek egy részével. Ez nem számít sokat, a harminc évvel később játszódó történet nem tudta okosan kihasználni elődje feszültséggel teli pillanatait, így nincs is nagyon szükség annak a filmnek ismeretére.
A sztori ezúttal az orvostanhallgató Emmát követte, ő a korábbi film Martinjának lánya. Martin és felesége, Katinka, bár három évtizede megmenekültek az őrült sorozatgyilkos, Wörmer karmaiból, nem tudtak túllépni az eset borzalmain, és csak hordozzák magukkal annak traumáját. Katinka öngyilkos lesz, Martin pedig tovább süllyedt a kilátástalanság bugyraiba. Emma az egyedüli, aki tenni akar valamit, így végső elkeseredésében felkeresi a zárt osztályon tartott Wörmert, hogy bebizonyítsa, apja ok nélkül rombolja az életét.
Bár ez egy mély és rétegelt dráma alapja lehetne, a rendező nem tudta, mit kezdjen karaktereivel, vagy hogyan kellene változtatni és tágítani őket. Helyette egy új gyilkost dobott a levesbe, akire minél többet gondolok, annál kevesebb az értelme.
A film egy másik oldala pedig a szabályok nélkül működő fiatalságot akarta láttatni, a gond csak az, hogy a karakterek beszélgetései kicsit sem hatnak autentikusan. Emma egyik haverja szájából elhangzik a “Mi van, ha a meztelen testem a Google Maps, és a pinám egy halászfalu?” mondat, melynek még a jeleneten belül sincs értelme, nemhogy a film kontextusában.
Emma barátja is kartonpapír vastagságú személyiséget kapott. Eleinte azt hittem, a film ezeket a figurákat kreatív gyilkosságokra akarta használni, ám ismét csalódnom kellett. Meglepően minimális az öldöklés és az erőszak, közel sem volt jelen az előzetes által sugallt vadság és szürrealitás.
Bár az említett családi dráma érdekesen hangzott, és Nikolaj Coster-Waldau, illetve az Emmát alakító Fanny Leander Bornedal képesek lettek volna megemelni a szerepeiket, karaktereik sosem lépnek tovább igazán. Lenne itt tér egy generációs traumát és a helytelen pszichológiai segítséget feldolgozó narratívának, de az egész film alatt csak vártunk és vártunk, hogy végre valami történjen. Többször lejátszódott ugyanaz a jelenet, a szereplők egyre kevésbé hihető dolgokat csináltak, és a film lezárása átfolyt totál bugyutaságba.
Feszültség generálásra a rendező képtelen volt, és helyszínek túl ingerszegénynek hatottak bármiféle horror kialakulásához, ami nagy teljesítmény, tekintve, hogy a film nagy része egyáltalán nem agyonhasznált hullaházakban és pszichiátriai osztályokon kapott helyet. Aki látott már filmet életében, annak a sztori egyetlen csavarja sem lesz meglepetés, nem mintha bármit befolyásolna a történeten a gyilkos kiléte. A lezárás ugyanazon a három folyosón játszódott, melyben hőseink ide-oda futkostak, amíg a rendező meg nem kegyelmezett mindannyiunknak.
Az Éjféli játszma: Mindörökké démonok egy teljesen felejthető thriller, mely csak az eredeti film lezárását gyengíti. Talán egy jobb vágóval csökkenthető lett volna a szenvedés harminc perccel, de ez önmagában nem javította volna meg a csigalassú történetet, melynek igazi problémája a gondolatiság teljes hiánya volt.
A fiatal orvostanhallgató Emma (Fanny Leander Bornedal) elhatározza, hogy kideríti, mi történt majdnem 30 évvel ezelőtt az Igazságügyi Orvostani Intézet pincéjében, ahol... több»
Szereplők: Nikolaj Coster-Waldau, Kim Bodnia, Alex Høgh Andersen, Paprika Steen, Sonny Lindberg
