Kissé üresen, tévéfilmesen kongó életrajzi film Joe (valamint Ben) Weiderről, mely a jelenleg is az alapító nevét viselő jelentős vállalkozás PR-filmjének tűnik, bár a végére lettek az utóbbiról kétségeim.
Joe Weider rettenetes gyerekkorral a háta mögött gépként halad előre látomásának megvalósítása érdekében: hogy tömegsporttá tegye a testépítést. Ez valószínűleg jelentős szépítése és kiszínezése annak, ahogy ez történt. Eközben egy Bill Hauk nevű kitalált személy testesíti meg egy személyben az összes ellenlábast és letűnt korokból még jelen lévő régi üzletembert-szakembert, aki úgy utazik Joe Weiderre, mint Hófehérkére a gonosz nyanya, igyekezve időben kicsinálni a veszélyes versenytársat.
A produkció hallmarkosan esetlen hangulata, túlegyszerűsített jellemrajzai nagy kihívás elé állítottak, főleg a játékidő első felében-kétharmadában. A vége felé vagy valamivel jobb lett a film, vagy simán megszoktam a minőségét, kevésbé szenvedtem.
Arnold Schwarzeneggert egy zavaróan nem Arnoldos fejű testépítő alakítja, de ez megbocsátható, az ő testméretében nincs sok hasonmás szabadlábon. Viszont nagyobb baj és kontraproduktív a márka szempontjából, hogy tulajdonképpen szándékai ellenére azt meséli el a cselekmény, hogy miután a Weider által indított versenyzőket el akarták lehetetleníteni a versenyeken, létrehozta a saját szövetségét (IFBB), az pedig a saját versenyét, amelyre felkészítette saját felfedezettjét, Arnoldot, aki lássatok csodát, nyert is.
Ez belterjesebb egy átlag magyar szakmai versenyes mutyinál, ahol a zsűri kezét irányítják, és azok nyernek, akiknek egyéb okból nyerniük kell – én ezt biztosan nem hagytam volna ennyire nyilvánvalóan ábrázolni a vállalatcsoport, vagy akár Arnold helyében. Szóval talán mégse reklámfilm, vagy ha az, akkor átgondolatlan. Egynek azért jó volt.

65 Bigger (2018)
Az inspiráló történet középpontjában Joe és Ben Weider, a "fitness nagypapái" állnak. A párosnak nem csak a szegénységgel, de az életüket megbéklyózni próbáló... több»
Szereplők: Tyler Hoechlin, Victoria Justice, Colton Haynes, Kevin Durand, Julianne Hough