A magyar filmgyártás utóbbi két évtizedét tekintve nem kérdés: az 5/10 már a dicséret határát súrolja. Ez a film nem jó – de legalább nem kínosan rossz. Ez a legsötétebb bók, amit egy hazai vígjáték ma kaphat. Mert mitől is magyar vígjáték egy magyar vígjáték? Hogy van benne egy lúzer főhős, egy baráti társaság, pár kínos szóvicc, egy nő, aki elérhetetlen, de végül mégis, meg persze egy poén, amit harminc percen át magyaráznak.
Tibor, a címszereplő nem karakter. Ő egy halmazállapot. A lúzerség halmazállapota. Egy ember, aki nem is akar már igazán hódítani – csak ne maradjon észrevétlen. A történet se több: szándékolt kispolgári groteszk, mely inkább lakótelepi stand-up, mintsem mozgókép. De legalább nem néz hülyének. Nem jó, nem különleges, nem emlékezetes – de nem is bánt.
Ez a film nem film – ez egy kompromisszum. Egy alku a néző és az alkotó között: „Én nem várok el tőled sokat, te se kérj sokat tőlem”. A legnagyobb bűne nem a rossz ízlés, nem a kínos párbeszéd, nem az olcsó helyszínek – hanem a teljes művészi közöny. A Tibor vagyok, de hódítani akarok nem akar semmit. És ez a semmi a legnagyobb vereség.
A film nem is annyira szórakoztatni akar, mint inkább megerősíteni a közönséget abban, hogy nincs baj azzal, ahol tartanak. Ez a lakossági önigazolás filmnyelvi manifesztációja. Szomorú tükröződés a kortárs magyar mentalitásról: lúzerség mint identitás, bénaság mint komfortzóna. Humor helyett elnéző mosoly, szatíra helyett öntömjénező belterjesség. És ez még mindig nem a legrosszabb a mezőnyben.
Értékelés: ⚪️ 5/10 – Ez a középszer legderűsebb oldala. A magyar vígjáték alja nem ez – ez már a fennsík, amire mások sem jutnak fel. És ez mindent elmond arról, hol tart ma a hazai filmvígjáték.
Tibor nyara nem éppen úgy alakul, ahogy szerette volna. Megbuktatják töriből, ezért a horvátországi bulizós, csajozós nyaralás elmarad, helyette jön Balatonfüred, a Flamingó... több»
Szereplők: Gesztesi Károly, Gregor Bernadett, Molnár Piroska, Elek Ferenc, Cserna Antal
