2025.12.23 11:38 fankbringa Olvasottság: <100x
0

Méltó folytatás

A film lenyűgözően szép. Látszik rajta a sok pénz (hehe), és látszik rajta a gondos odafigyelés, ami kiemeli James Cameron filmjeit a középszerűség feneketlen kútjából. Páratlan atmoszféra, emberközpontú kamerakezelés és megnyugtató zene tartja össze a varázslatot. A harmadik rész azt hozza, amit az első kettő is bizonyított. A kék emberek is lehetnek a hőseink.

Az első fél órám azzal telt, hogy néztem a lenyűgöző látványvilágot, és közben halálra untam magam. Jobban el voltam foglalva a HFR 3D kiváló élményével, mint azzal, hogy mi történik a filmben. Bizonyára mindenki IMAX 3D-ben akarja megnézni a filmet, mert ott tömve van mindig a terem, ezért a Duna Plaza legnagyobb termében csak 10 ember volt kíváncsi a vetítésre velem együtt. A széles mozivászon és a hangtechnika kb. ugyanazt tudja, de a márka elviszi a figyelmet. Kifejezetten örültem neki, hogy 3D-ben nézhetem. Manapság ez már ritkán adatik meg. Sokat tett hozzá a repülős jelenetekhez a térélmény.

Méltó folytatás

A HFR 3D is képes volt elmosódni mozgalmasabb jeleneteknél, de jól vizsgázott. Szép, stabil képet mutatott végig. Lehet, hogy így festményszerűbb az élmény, de az éles kontúrok és a szemet nyugtató kép kárpótoltak érte. Több, mint 3 órán át kellett meredten bámulni a vásznat, hadd legyen egy kicsit kényelmesebb.

Miközben néztem a filmet, az volt az érzésem, hogy a Jurassic Park után az Avatar 3. egy mérföldkő a mozizásban. Ránk tört a mesterséges intelligencia korszaka, ahol már nem számít a bizonyosság, a részletek és a valóság. Ha majd 10 év múlva visszatekintünk, akkor azt fogjuk érezni, hogy az Avatar 3. emberszerű volt és retro technológiával készült. Félelmetes érzés, hogy milyen gyorsan avul el a csúcstechnika. Természetesen volt benne nem kevés animációs hiba, de hát ezzel nehéz mit kezdeni, ez a technológia velejárója, mint az AI esetén a valóságot nélkülöző megoldások. Maga a modellezés, a fény és a kameramozgás engem megvett. Rájöttem, hogy a filmben kb. ez a legnagyobb érték és belelazultam az eseményekbe.

Maga a történet attól lett élő és működőképes, hogy a rendező és az operatőr összedolgoztak, megoldották, hogy egy teljesen érdektelen és kifulladó történetből hogyan lehet látványos és feszült látványvilágot építeni, majd eladni azt történetként. Meghajlok a zsenialitásuk előtt, de ettől még a történet harmatgyenge. Nagyjából egy mondatban össze lehet foglalni az eseményeket. Jönnek az égemberek, le akarják nyomni a bolygót, de jön Éva és megmenti. Megint.

A karakterek a "félek, bátor vagyok és a kemény vagyok, nagy szívem van"-tengelyen mozogtak, mint a mozgó bábuk a céllövöldében. A kamaszok lelkes idealizmusához igazítva minden nagyon patyolattiszta volt. Gondolkozni maximum azon lehetett, hogy menni fog-e 3 óra pisi nélkül. Voltak jelenetek, amikor valami őrülten giccses folytatást vártam, de nem az jött, bár a giccsesség mértékében nem tévedtem. Minden nagyon túlzó a filmben. Túlzó jellemek, túlmozgásos emberek, rendíthetetlen idealizmus, túlzó látvány. Enélkül nem lenne Avatar. Megjelenik a természet sokszínűsége, mint fő vezérfonal és hídként vezet át a mesék világába. Viccesnek találtam, hogy összesen egyszer láttam azt, hogy Avatart használnak. Teljesen elmentünk a bennszülötté válás felé, és nehéz lenne visszahozni a folytatásban. Tetszett, hogy megpillanthattuk Évát. Magamban jót kuncogtam azon, hogy ez a tökéletesen felépített pillanat mennyire nem érintett meg. Sok munka a semmiért.

Mivel az igazság már egyre kevésbé számít, a régi igazságosztó és igazság-megszállott hősök korszaka lejárt. Ma már senki sem vágyik az igazságra, csak a hatalomra és a népszerűségre. A filmet mindig a nézőkhöz kell igazítani, ez megtörtént most is, és egyre többször fog megtörténni a jövőben. Sokakat ez felháborít, de ez az evolúció. Már az építész is megmondta a Mátrixban: van egy ciklikusság, de mindig van egy kitörési pont.

Maradtunk a természetfilmes vonalnál, ahol legalább annyira fontos a bálnák, akarom mondani piercinges tukánok élete, mint az, hogy mennyit drámázik az asszony. A szépen felépített természet lenyűgöző szépsége már az előzetesből egyértelmű volt, csak az a baj, hogy az egésznek semmi értelme. Megvan a helye és a szerepe, csak hát nem tanulunk belőle semmit, és a néző sem fogja magát közelebb érezni a természethez. Aki azért akar megnézni egy filmet, mert az élete könnyebb lesz utána, nagyot fog csalódni.

A sok gyerekszereplő miatt a kamaszoknak szórakoztató lenne, de ők nem hajlandóak végigülni 3 órát, és a kék lényekkel sem tudnak mit kezdeni. Szerethető karaktereket akarnak, akiknek van közük az életükhöz. Felnőtteknek és animációrajongóknak maximális élményt ad.

akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | thriller

A háború és fiuk elvesztése után Jake Sully és Neytiri kénytelen azzal szembesülni, hogy Pandorát új veszély fenyegeti: feltűnik a Hamu népe, élükön a könyörtelen... több»

0