Ha film, akkor Wes Anderson. Benne még nem csalódtam, és tudom, hogy bármihez is legyen kedvem, az ő munkái közül kell választanom. Meghajolok a munkássága előtt.
Impozáns képvilág, de túl steril. Mintha egy feminista festményre bámulnék végig, de hiányzik belőle az a szabad, izzó lázadás. Hiába a történelmi háttér, nem érzem a mozgatórugókat, csak a szép képeket.
Ez a film tényleg olyan, mintha te magad ülnél a Ferrariban – IMAX-ben még jobban érvényesül minden rezdülés, kuplung, motorhang. Brad Pitt hozza a karizmát, de amúgy tipikus sportsztori, holtpontokkal. Oké élmény, csak ne várj túl mély drámát.
Szerintem ez a film egy igazi női közösségi élmény: a testvérpár, a varrónők dinamizmusa és a női szolidaritás nagyon erős. Nem egy tipikus happy‑end opera, de pont ettől érződik hitelesnek. Kicsit hosszú, de ha benne vagy, simán viszi az érzelmek.
Őszintén szólva ez a film egy megrázó és őszinte ábrázolása a mentális egészség és a családi kapcsolatok bonyolultságának. Marianne Jean-Baptiste alakítása engem személy szerint lenyűgözött, mély empátiát ébresztett bennem.
67 Oxana (2025)