Bármi jöhet a régi klasszikusoktól az új vígjátékokig, a lényeg, hogy legyen meg az atmoszféra, ami magába tud szippanatni, és ott tart a stáblistáig.<
Egyik kedvenc guilty pleasure filmem lett. Nisha Ganatra rendezése meglepően színes és lendületes, és bár a sztori nem új, a vibe működik. Nem mély, de nem is akar az lenni.
Az év egyik legédesebb független vígjátéka. Érződik, hogy nem mainstream blockbuster, hanem kreatívabb próbálkozás. A főszereplők között van kémia, a fantasy elemek pedig tényleg feldobják. Jó érzés volt lelépni a hétköznapokból.
A film egyfajta lassú meditáció: nem pörög, inkább hagyja, hogy elgondolkodj az egyszerű élet értékén. A szereplők arca mesél – a napszemcsés bőr, a kéz, ami megmarkolja a juhtarhát. Ez az a típusú alkotás, amit utána napokig emészt az ember.
62 Már megint nem férek a bőrödbe (2025)