Romantikus zene és élet Ez a film a „lényegtől” indul, amikor 1835-ben kiderül, hogy a 25 éves sztárzongoristának gyógyíthatatlan, halálos betegsége, mégpedig tüdőbaja van: hogy 2 vagy 9 éve van hátra, a legkiválóbb párizsi orvosok sem tudják megmondani. Innen van az életnek tétje, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ő romantikája eltér a kortársakétól (pl. Schumann, aki lenézi), mert monumentalitás és gyorsaság helyett az elmúlás jelentette melankólia köszön vissza benne. Ehhez, a fokozatosan, de könyörtelenül súlyosbodó betegséghez jön jegyességének betegség miatti felbontása, majd George Sand írónővel való viharos viszonya. (A teljes lista említése nélkül.)
Mindenesetre Chopin élete „ideális” ihletforrás volt a kors... több»
Ez csak a körúton belül működik Sajnos nem tudok egyetérteni a sajtóban megjelent kritikákkal: ez egy gyenge film. A szereplők személyisége, problémáik végtelenül klisések: találkozik a zárkózott, a naiv, a cinikus és a materialista. A cinikus karakter sztárfestőként való bemutatása például szintén nagyon fantáziátlan. A film nagy fordulata egy hatalmas közhely. A szereplők pedig hiteltelenül reagálnak rá. A párbeszédek végig életszerűtlenek, mesterkéltek, kiszámítottak. A film nagy kérdése, hogy miért éljünk, egy végtelenül steril kontextusban jelenik meg. Az emberek ezt a kérdést nem ilyen laboratóriumi formában szokták feltenni. Aki ezt írta, az sejtésem szerint nagyon kevés élettapasztalattal rendelkezik. Hajdu Szabolc... több»
Méhek porozzák a virágokat, a háttérben genocídium hangjai... A holokausztról ilyen megközelítésben filmet még nem láttam, de úgy gondolom, a széles nagyközönség sem. Nincs benne egyetlenegy erőszakos jelenet sem, egyetlenegy szenvedésre vagy halálra ítélt sors sem. Mégis ott vannak milliók a háttérben.
És ez a fontos: a háttérben. Olyan filmművészeti érához nyúl vissza Jonathan Glazer, ami mára már a múlté: amikor nem akarnak mindent a szánkba rágni, több körben túltárgyalni, és szégyentelenül az arcunkba tolni. Amikor még bíztak a nézőben, aki tud befogadni és értelmezni. Ezt a kort idézi meg ez a film, amely nagykorúnak tekinti a nézőjét, s milyen jól teszi.
Aki olvasta a Mesterségem a halált, az tudja, mennyire igaz minden képkocka. Az általános e... több»
Monumentális freskó és katartikus (szocio)dráma Látványvilága hipnotikus, és képkockánként galériáért kiállt. Igaz, ezt a képtárat valóban meg is lehet(ne) teremteni, hiszen az 5 éves alkotómunka során több száz festő 72 ezer olajfestményt készített a korábban filmre vett jelenetek alapján (digitális technika segítségével átlagosan 4 óra/festmény sebességgel), majd a két forrást vegyítették. Mindebbe beleszőtték korabeli neves lengyel festők képeit, mint például Józef Chełmoński Vénsszonyok nyara című remekművét, hasonlóan, mint történt az van Gogh esetében az alkotópáros előző filmjénél.
A cselekmény nem marad el a külcsíntől. A történet gyönyörű és végtelenül fájdalmas.
Egyfelől egy óriási festmény a tradicionális paraszti világról, mel... több»
68 Chopin - Párizsi szonáta (2025)
Ez a film a „lényegtől” indul, amikor 1835-ben kiderül, hogy a 25 éves sztárzongoristának gyógyíthatatlan, halálos betegsége, mégpedig tüdőbaja van: hogy 2 vagy 9 éve van hátra, a legkiválóbb párizsi orvosok sem tudják megmondani. Innen van az életnek tétje, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ő romantikája eltér a kortársakétól (pl. Schumann, aki lenézi), mert monumentalitás és gyorsaság helyett az elmúlás jelentette melankólia köszön vissza benne. Ehhez, a fokozatosan, de könyörtelenül súlyosbodó betegséghez jön jegyességének betegség miatti felbontása, majd George Sand írónővel való viharos viszonya. (A teljes lista említése nélkül.) Mindenesetre Chopin élete „ideális” ihletforrás volt a kors... több»