„Megvan a kulcsszó! Elnéző.” Mert igen elnéző vagyok Woody Allennel, és ezért nem fogok soha senkit lebeszélni egyik filmjéről sem, mert míg az élet dolgait „rettenetesre és nyomorúságosra” osztjuk fel, kell ez az állandóság, hogy az idén már 80 éves Mester önterápiás jelleggel megrendezze éves moziját. több»
Baltasar Kormákur a Dermesztő mélységben a fagyos óceánba esett izlandi halász csodával határos megmenekülését dolgozta fel. Ezúttal felfelé veszi az irányt, sztárok sokaságát felvonultató filmje az 1996-os Everest-tragédiáról szól. A stáb megjárta a Himaláját és az égiek olyan „kegyesek” voltak hozzájuk, hogy az olaszországi jelenetek forgatásánál sikerült kifogniuk az elmúlt 40 év legnagyobb viharát. Az eredetileg 150 perces mozit végül 122 percesre vágták, de így sem lesz hiányérzetünk. több»
Az első magyar szarvasvadászos thriller – így azonosítja magát a film és nem is hazudik, mert tényleg lelőnek benne egy szarvast és tényleg van benne izgalom. Meg még sok más minden, amire talán nincs is szükség. több»
Reményteli kezdés után egyre laposodó folytatással, majd egy minden meglepetést nélkülöző befejezéssel szolgál a Dübörög a szív. Még ha az is volt a – nem feltétlenül titkolt – cél, hogy Meryl Streep újra énekeljen, és bár ez a műfaj határozottan jobban áll (megy) neki, mint az ABBA muzsikája, ez még így sem lett jó film. több»
Francia nőként beleszeretni egy megszálló német tisztbe az álmoskönyv szerint sem jó jel. A több évtizedig bőröndben pihenő kézirat hatalmas sikert aratott megjelenésekor, és ha utólag is, de meghozta szerzője számára az elismerést. A megfilmesítésért Saul Dibb felelt, aki A hercegnővel már bizonyította, hogy otthon van a kosztümös drámákban. több»
Luc Besson továbbálmodta egyik kedvenc karaktere, Frank Martin történetét. Vagy újra, kinek hogy tetszik. Azzal, hogy Jason Statham feláldozhatóvá vált, Ed Skrein lépett a helyébe. több»
Chevy Chase nélkül a Vakáció filmek nem lennének azok, amik, ezúttal mégis a 72 éves színész felbukkanása az egyik legcikibb dolog, ami a filmben megtörténik. több»
A BBC az Eichmann Show-val emlékezett meg az Auscwitz-Burkenau haláltáborok felszabadításának hetvenedik évfordulójáról. A tévében simán megnézne ebből az ember három 1 órás részt, de ez így egy kicsit kevés a mozivászonra. több»
Összességben Amy Schumer debütálása forgatókönyvíróként olyan, mintha már régi motoros lenne a szakmában, ezért is várjuk azt a közös projektet, amit Jennifer Lawrence-szel kezdett el, aki szintén egy nyilatkozata után kereste meg. több»
A Guy Ritchie-től elvárt stílusjegyek most kevésbé tetten érhetőek, noha nem is várjuk el ezt a fajta önismétlést, mégis motoszkál bennünk némi hiányérzet. több»
69 Abszurd alak (2015)