Peti

Ez a film brutálisan vicces és véres egyszerre, olyan, mintha a kapitalizmus és az álláskeresés kapna egy sötét, koreai csavart. A főhős agymenése egyszerre szomorú és nevetséges, tényleg nem tudod, sírj-e vagy nevess-e rajta. Park stílusa nem kopott meg, még ha nem is olyan ikonikus, mint az Oldboy-ban.

Teljesen lenyűgözött, ahogy az akciók úgy csapkodnak, mintha festmények jönnének életre – az animáció megint odarakta magát. Az érzelmi húrok is működnek, néhány flashback igazán odavág, de az intermezzo részek néha megakasztják a ritmust. Összességében, ha Demon Slayer rajongó vagy, ez kötelező.

Tényleg olyan, mintha egy fotókiállítást néznél filmben: fekete‑fehér képek, végtelen pampák, por meg fény, mintha megállt volna az idő. A gauchók életét nyugodtan követi, erőltetett sztori nincs, csak ezek a hétköznapok. Néhol kicsit hosszú, viszont teljesen odahúz a hangulata.

Ez az egész film olyan, mint egy érzelmi hullámvasút: durván véres, aztán hirtelen könnyes. A Spike–anya sztori teljesen odateszi magát, Jodie Comer miatt még komolyabban megütött. Kicsit kaotikus a vége, de pont ezért izgalmas.

Szép svéd tájak, kellemes misztikum, de néha kicsit klisés a sztori – az „ex és volt közös trauma” kombinációt annyiszor láttuk már. Viszont a vizualitás simán viszi a filmet.