András

A Nürnberg ambíciózus projekt, de gyakran olyan, mintha két külön film keveredne: van, ami történelmi dráma, és van, ami több akar lenni ennél. A dialógusok néha klisésnek érződnek, de a pszichológiai csaták tényleg betalálnak. Jó színészek, de simán elfért volna még több kérdés és kevesebb hollywoodi fogás.

Elment, a karakterek felejthetőek és nincs semmi fejlődés, de attól még nézhető, csak nem túl jó.

Van hangulata, viszont túl sok márkaplaccee van: Altoids, Doritos, Twizzlers – mintha kukoricás zacsi lenne blockbusterrel turbózva. A génmanipulált D‑Rexek látványosak, de inkább egy fantasy bestiárium, mint igazi őslény‑thriller.

Agykikapcsolós szórakozás. Akciódús, vicces, peregnek az események. Mélynek semmiképpen sem mondanám, de egyébként nem siralmas.

A film nagy része egyébként tényleg jól sikerült, remek képekkel, felvételekkel, információkkal és eljátszott jelenetekkel a művész gyermekkorából. Az utolsó része azonban annyira gyerekes és nyilvánvaló metaforába torkollik, hogy már a nevetséges határát súrolja. Kár érte. De egyébként a doksi része tényleg jó.