Egy rettenetesen jellemtelen kecske esete, mely egyetlen rendes keresetet sem zsebelhet be, ezzel szemben rendszeresen el lesz fenekelve. Lehetetlen helyzetek, kellemetlen jelenetek, melyek kellemesen mekk-nevettetnek, remekbe szerkesztett zene – fergeteges egy gyerekmese lett!
A „hogyan készítsünk valamit minimális erőfeszítéssel”-projekt Idegesítő 12 éves főszereplő (olyan kiforrott beszólásokkal, amitől az ember eldobja az agyát), nulla százalékban árnyalt gonosztevők (akiket jobbára komolyan sem lehet venni), Star Wars-koppintások (lásd: „fénykard” és képzetlen „rohamosztagosok”, hogy az erdőben zajló üldözési jelenetről ne is beszéljek) és egy érzelmileg túlfűtött befejezés, melyben a film álfizikájának törvényei a családi dráma nevetségesen csöpögős záróakkordjához adaptálódnak – ezek jutnak elsősorban eszembe, ha Az Adam-projektre gondolok. Családi programnak szántam, de a feléig sem néztük meg, annyira fárasztó volt. A magam csendjében utólag végigszenvedtem, csak hogy joggal szidhassam. A filmet a teljes középszerűség... több»
Teológiai elmélkedés életre-halálra Az Eretneket mindenképpen felső kategóriás horrornak sorolnám be (a túlnyomó thriller-aspektusok ellenére is). Ez a film ismét bizonyítja, hogy a kevesebb több: pusztán a három szereplő hitkérdésekről való beszéltetésével, és egy zárt környezetben való ide-oda mozgatásával képes nagyon erős, hidegrázós feszültséget teremteni az első félidő – én legalábbis végig emelkedett pulzusszámmal ültem a képernyő előtt. Hugh Grant munkásságával köszönőviszonyban sem vagyok, az viszont biztos, hogy itt zseniálisan hozta karakterének lassan kibontakozó megszállottságát; a két lány szintén jól alakított. A második félidő sem hagy alább a borzongatás terén, viszont a tetőpont, s ezáltal a végkifejlet nem n... több»
A felismerés és az őrület határmezsgyéjén Ahányszor csak megemlítettem a „Pi” címet, mindenkinek a 2012-es „Pi élete” jutott eszébe, pedig szerintem jelen filmünknek is kijárna a szélesebb körű elismerés. Ez az alkotás volt az első találkozásom Darren Aronofsky művészetével, és azonnal a kedvenc rendezőim sorába is repítette őt. Mint a matematika és a pszichológiai horror-thriller műfaj rajongója, azt kell mondanom, ezt a filmet pontosan rám szabták. Ha valamire, akkor az eredetiségre nem lehet panasza senkinek: a témaválasztás üdítően egyedi. Szerintem mind a fekete-fehér fényképezés, mind a minimalista kivitelezés jót tett az összhatásnak, tovább fokozva a paranoid képsorok és hátborzongató szürreális hallucinációk keltette feszül... több»
Lódarázscsípés-szerű élmény Jason Statham újból és újból képes meglepni azzal, hogy van még lejjebb. Tengerszint alatti mélység szempontjából ez a film egy feneketlen verem. A produkció egyetlen alkotói kreativitást mutató része a főcím alatt pörgő képsor, mely egyben kimeríti a film méhekkel való kapcsolatát is – ha nem számítjuk a történet agyatlan allegóriáját. A kedvencem az a képmutató szemléletmód, amellyel palástolni igyekeznek a főszereplő tettei mögött álló egyszerű motivációt, a bosszúvágyat (ami láthatólag helyenként kiegészül a puszta öldöklési vággyal). Oké, ez csak egy akciófilm, de mégis milyen üzenetet kíván közvetíteni a rá (számomra érthetetlen okból) oly fogékony közönség sorai felé? Ha az elvárásokn... több»
88 Mekk Elek az ezermester (1980)