/ akció | dráma | háborús | romantikus | történelmi
Gallia meghódítását követően Gaius Julius Caesar légióival, bizalmasaival és rengeteg rabszolgájával Itália felé veszi az irányt. Caesar úgy véli, Rómának reformokra van szüksége, azonban a megrettent arisztokraták azzal fenyegetik, hogy bíróság elé állítják, ha beteszi a lábát a fővárosba. Caesar parancsba adja 13. légiójának két katonájának, Lucius Vorenusnak és Titus Pullónak, hogy menjenek a gall erdőségbe, és szerezzék vissza a légiók ellopott jelvényeit, mellyel az események olyan különleges lácnolatát indíjta el, mely a jövőben sorsfordítónak bizonyul Róma történetében.
/ akció | dráma | háborús | kaland | történelmi
Japán 1941. december 7-én hadüzenet nélkül támadást indít az Egyesült Államok ellen, és súlyos csapást mér a Pearl Harborban állomásozó amerikai flottára. Ezt követően az USA belép a második világháborúba. John Basilone felkészülten várja a bevetést, arra a földi pokolra azonban, ami rá vár, még ő sem számított.
A Hatalmas kis hazugságok Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Laura Dern, Zoë Kravitz és Meryl Streep főszereplésével második évadjával tér vissza az HBO-ra. Első pillantásra a kaliforniai Monterey csendes tengerparti városában semmi sem változott. Az anyák továbbra is végtelenül szeretetteljesek, az apák támogatóak, a gyerekek imádnivalók, a házak pedig ugyanolyan hivalkodók. Az általános iskolában történt események után azonban semmi sem ugyanaz, mint korábban. A város felépül a sokktól, és a "monterey-i ötök" tagjai - Madeline, Celeste, Jane, Renata és Bonnie - együtt dolgoznak, hogy újra felépítsék összetört életüket. A kapcsolatok szétesnek, a bizalmatlanság eluralkodik és új sebek jelennek meg nemcsak a testen, hanem a lelkekben is.
A sorozat főhőse három anyuka, akiknek tökéletesnek tűnő középosztálybeli életük sötét titkokat rejt. Gyermekeik most kezdik első tanévüket, életük látszólag problémamentes, a nők minden kívánsága teljesült. A történet Liane Moriarty bestsellerének adaptációja, a színészgárda valóságos sztárparádé: a főbb szerepekben Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley és Alexander Skarsgard látható.
/ dráma
A Roy család problémákkal küzd, és képtelenek uralkodni birodalmukon. A jövő egyre bizonytalanabb, de mégis a múlt az, ami pusztulással fenyegeti a családot.
Logan Roy nehéz helyzetben találja magát, amikor Kendall, a lázadó fia váratlan problémákat okoz. Mindent megtesz, hogy a család politikai és anyagi kapcsolatait megőrizze. A feszültség egyre nagyobb, és a vállalati csata családon belüli viszállyal fenyeget.
A Waystar Royco eladása Lukas Matsson számára egyre közelebb kerül. A felszámolás kilátásba helyezése családi szakadást okoz a Royok között, akik előre látják, milyen lesz az életük, ha az üzletet lezárják.
A sorozat a Roy família történetén keresztül a hatalom, a politika, a pénz és a család témáját járja körül. A középpontban a világ egyik legnagyobb médiavállalatával rendelkező család utódlási kérdése áll, vajon a négy gyermeke közül melyikre hagyja birodalmát az öregedő Logan Roy. A széria kreátora az angol származású forgatókönyvíró-producer Jesse Armstrong, aki az HBO hagyományainak megfelelően vizsgálja a családi lojalitást, az üzletelést, és azt, milyen veszélyeket rejt magában a hatalom.
Jason és Lucia régóta tudják, hogy az élet nem nekik osztotta a legjobb lapokat, ám amikor egy látszólag könnyű balhé félresiklik, egy egész államot átszövő bűnügyi összeesküvés legsötétebb oldalán találják magukat.
Az új évad azt mutatja be, ahogy a nők új szintre emelkednek a hírnévben: Taylort bejelentik a The Bachelorette főszereplőjeként, míg Jen és Whitney a Dancing with the Stars műsorában mérik össze tudásukat. Széthulló házasságokkal, személyes démonokkal és családi titkokkal szembenézve dönteniük kell: egymásra támaszkodnak, vagy egyedül, kapaszkodók nélkül néznek szembe a sorsukkal a világ színpadán? Vajon a nők hűek maradnak a nővéri kötelékükhöz, hogy megmentsék azt? Vagy a #MomTok örökre darabokra hullik?
/ dráma | romantikus
Egy egészségügyi problémákkal küzdő fiatal amerikai nő mallorcai nyaralása során váratlanul szerelmes lesz egy karizmatikus helyi férfiba, ami arra kényszeríti, hogy összehasonlítsa szívének vágyait a családi kötelezettségeivel és a hazatérésre vonatkozó terveivel.
Egy eldugott kis szaúd-arábiai faluban a 90-es években betiltották a művészi kifejezésmódot, majd egy új tanár, egy korábbi művész érkezik az apró közösségbe, ahol találkozik egy Norah nevű fiatal nővel.
A francia nyelvű rap feltörekvő előadói újra mikrofont ragadnak, hogy freestyle-okon, párbajokon, stúdiófeladatokon és élő kihívásokon keresztül bizonyítsák tehetségüket. A verseny tétje továbbra is hatalmas: a győztes százezer eurós díjat és országos ismertséget nyerhet, miközben a mezőny tagjainak nemcsak technikában és szövegírásban, hanem karizmában, színpadi jelenlétben és eredetiségben is helyt kell állniuk. Az évad friss lendületet kap az átalakult zsűrivel, amelyben SDM mellett Theodora és Oli keresi azt az előadót, aki képes kitűnni a francia rap új generációjából.
Kilenc édesanyát követ, akik versengenek, hogy bebizonyítsák: ők ismerik a legjobban felnőtt gyermekeiket. Pénzt tesznek fel arra, hogy megjósolják, milyen döntéseket hoznak a gyerekeik, ám hamar rá kell jönniük, hogy azok még mindig képesek meglepetést okozni nekik.
A háromrészes true crime dokumentumsorozat Mica Miller életét és halálát járja körül: a fiatal nő egy dél-karolinai Myrtle Beach-i gyülekezet lelkészének, John-Paul Millernek a felesége volt, akinek holttestét 2024 áprilisában találták meg egy észak-karolinai állami parkban. A sorozat archív és korábban nem látott felvételek, valamint családtagok és barátok megszólalásai révén idézi fel Mica ígéretes, hittel átszőtt életét, viharos házasságát, a kontrollról és manipulációról szóló állításokat, valamint azokat az eseményeket, amelyek a hirtelen és máig kérdéseket felvető halálához vezettek. A történet középpontjában nemcsak a tragédia körülményei állnak, hanem az is, hogyan próbálják a hozzá közel állók megőrizni Mica hangját, feltárni, min ment keresztül, és válaszokat találni egy ügyben, amely továbbra is nyugtalanító bizonytalanságokat hagy maga után.
/ dráma
Tobias Wallace repülőtéri lelkész telefonja folyamatosan csörög. Egy fiókban készpénzt tart, és rendhagyó módszerekkel kezeli a repülőtér mindennapos vészhelyzeteit.
Mi történne, ha kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül? Ha valaki kézzelfogható bizonyítékkal állna eléd, vajon félelmet éreznél? Idén nyáron hétmilliárd ember szembesül az igazsággal. Közeleg… A leleplezés napja. A Universal Pictures bemutatja Steven Spielberg vadonatúj, eredeti rendezését, amelynek főszerepeiben az SAG-díjas és Oscar-jelölt Emily Blunt, az Emmy- és Arany Glóbusz-díjas Josh O’Connor, az Oscar-díjas Colin Firth, Eve Hewson, valamint a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo látható. A forgatókönyvet Spielberg történetéből David Koepp írta, aki korábban már számos ikonikus filmen dolgozott együtt a rendezővel, köztük a Jurassic Parkon, Az elveszett világ: Jurassic Parkon, a Világok háborúján és az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságán. Ezek az alkotások együttesen több mint hárommilliárd dolláros bevételt értek el világszerte. Koepp nevéhez fűződik a 2025-ben érkező Jurassic World: Újjászületés forgatókönyve is. A leleplezés napja producerei az ötszörös Oscar-jelölt Kristie Macosko Krieger és maga Steven Spielberg az Amblin Entertainment gondozásában, a vezető producerek Adam Somner és Chris Brigham. Spielberg a filmtörténet egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású alkotója: minden idők legnagyobb bevételt termelő rendezőjeként olyan klasszikusokat jegyez, mint A cápa, az E.T. – A földönkívüli, az Indiana Jones-filmek vagy a Jurassic Park. Munkásságát három Oscar-díjjal ismerték el, köztük a Schindler listájáért elnyert legjobb film és legjobb rendezés díjával, valamint a Ryan közlegény megmentéséért kapott legjobb rendezői Oscarrel. Legutóbbi filmje, a 2022-es A Fabelman család hét Oscar-jelölést kapott, többek között a legjobb film és a legjobb rendezés kategóriájában is.
Egy szupermama egy Shark Tank üzletet köt, és szerepet cserél kenyérkereső férjével. A férfi három lányuk otthonmaradó apjaként küzd az alkalmazkodással.
Újabb házasság, újabb őrült buli, melynek másnapján imsét csak nagy bajban találja magát a négy jó barát. Bár Stu csak egy egyszerű és békén kerti partit tervezett, de mint kiderült, Las Vegas semmi ahhoz képest, amit Bangkok éjszakája tartogat.
A valóságshow egy csoport TikTok influencer anyukát és mormon baráti társaságukat követi, akik a „soft swinging” körüli botrányba keveredtek: párok, akik korlátozott szexuális érintkezéssel osztoznak partnereiken.
A harmadik évadban visszatérnek hősnőink, de titkok leleplezése és vádak fenyegetik a jövőjüket. A tagok barátságuk válságával szembesülnek, miközben a lojalitások változnak, a bizalom próbára kerül, és a valóság és a fikció közötti határ elmosódik.
A sorozat egy csapat mormon feleségről szól, némi csavarral: egyben swingerek is.
Miután a Rose Bowl történetének egyik legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta, a Texas Longhorns legendája, Vince Young lett az NFL következő nagy reménysége – és egy ideig valóban az is volt. Ám a sérülésekkel, konfliktusokkal és váratlan veszteségekkel tarkított pályafutása jóval összetettebb történetet rejt, mint amit a leglátványosabb összefoglalók valaha is megmutattak.
/ horror
A Farkasember egy hátborzongató új film a Blumhouse-tól és Leigh Whannell író-rendezőtől, A láthatatlan ember alkotóitól. A Golden Globe-jelölt Christopher Abbott főszereplésével készült horror főszereplője Blake, a San Franciscó-i férj és apa, aki egy távoli oregoni vidéki házat örököl, miután apját halottnak nyilvánítják. Mivel házassága a befolyásos Charlotte-tal (az Emmy-díjas Julia Garner) válságban van, Blake rábeszéli a nőt, hogy lányukkal, Gingerrel (Mathilda Firth) együtt hagyják el a várost és költözzenek a birtokra. Ahogy éjszaka megérkeznek a házhoz, egy láthatatlan lény támadja meg őket, arra kényszerítve a családot, hogy elbarikádozzák magukat odabent, míg a lény odakint várakozik. Az éjszaka folyamán Blake egyre furcsábban kezd viselkedni, és felismerhetetlenné változik, így Charlotte-nak súlyos döntést kell meghoznia.
/ akció | animáció | családi | dráma | kaland | krimi | misztikus | romantikus | sci-fi | thriller
Gotham utcáit egy igazságtevő járja, aki a sötétben rejtőzik és sorban intézi el a maffia főnökeit, azonban a történet bonyolódik amikor ez az igazságtevő találkozik Batman-nel, iletve Bruce Wayne is találkozhat egy régi ismerősével...
/ dráma | életrajzi | történelmi
A játékfilm Maggie O'Farrell történelmi regényének adaptációja, amelynek középpontjában William Shakespeare felesége, Agnes áll, aki egyetlen fiuk, Hamnet halálát követően veszti életét. A történet a veszteség érzelmi és művészi következményeit követi nyomon, és feleleveníti Shakespeare leghíresebb darabja, a Hamlet megalkotásának hátterét.
San Juanban egy befolyásos, gazdag adóügyvéd, Henry Hearst csupán néhány rutinjellegűnek ígért kérdésre érkezik a rendőrségre, miután tanúként kapcsolatba került egy brutális gyilkossági üggyel: egy fiatal lány holttestének megtalálásával. A kihallgatást régi ismerőse, Victor Benezet rendőrkapitány vezeti, ám a barátságosnak induló beszélgetés hamar feszült pszichológiai párbajjá válik. Ahogy újabb részletek, ellentmondások és elhallgatott titkok kerülnek felszínre, Hearst egyre inkább tanúból gyanúsítottá válik, miközben a nyomozók a férfi múltjában, házasságában és lelkiismeretében keresik a választ arra, vajon ártatlan szemlélője vagy elkövetője-e a szörnyű bűnöknek.
/ családi
A Danny Go! második évadában Danny és vidám társai újabb lendületes, mozgásra épülő kalandokba vonják be a gyerekeket: énekléssel, tánccal, játékos kihívásokkal és fantáziadús szerepjátékokkal segítenek levezetni az energiát, fejleszteni a figyelmet és bátorítani a kreativitást. A rövid, interaktív epizódokban a nézők nemcsak követik a történteket, hanem együtt ugrálnak, futnak, tapsolnak, utánoznak és játszanak Dannyvel, miközben színek, formák, ritmusok, mozdulatok és egyszerű tanulási feladatok köré épülő, óvodásoknak szóló, felszabadult élményben vesznek részt.
/ akció | dráma | háborús | történelmi
Az elit alakulat minden idők egyik legköltségesebb televíziós alkotása, a 10 epizód forgatása 125 millió dollárba került. A Stephen E. Ambrose történész és író könyvén alapuló történet betekintést enged a második világháborús amerikai különítmény 101. számú légi hadosztályának 506. számú ezredének mindennapjaiba, megdöbbentő hitelességgel mutatva be a frontvonalon harcoló katonák megpróbáltatásait.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carrie szakít Mr. Biggel, és valahogy nem működik az elmélet, miszerint egy kapcsolat felét kell egy ember nélkül tölteni, hogy túltegyük magunkat rajta. Miranda meghívja a lányokat egy baseballmeccsre, ahol Carrie randira hívja Joe Starrt, aki ismert sztár, viszont Biggel is találkozik. Samantha rosszul érzi magát, ezért igyekszik Jamest tanítani, hogyan viselkedjen az ágyban, de kevés sikerrel jár. Charlotte találkozik egy ideális férfival, viszont zavarja, hogy állandóan a mogyoróit igazgatja, ezért vásárol neki egy bokszeralsót, ám a férfi ezt túlzásnak tartja.