A Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson a kétezres évek egyik legnépszerűbb paródiája. Olyan filmeket állít pellengérre, mint a Mátrix, a Hatodik érzék, a Tudom mit tettél tavaly nyáron, az Ideglelés vagy a Sikoly. A film semmit és senki nem kímél, ha nevettetésről van szó.
Aldous Huxley azonos című, egy disztópikus jövőről szóló könyvének adaptációja.
/ vígjáték
Egy csapatnyi fiatal a már ismert Cindy Campbellel (Anna Faris) és Brenda Meeks-szel (Regina Hall) az élükön meghívást kap az egyik egyetemi tanártól, Oldman professzortól (Tim Curry) valamiféle iskolai kutatás ürügyén. Egy kísérletet szeretnének véghezvinni egy házban, amely arról híres, hogy valaha ördögűzést hajtottak végre benne, de a diákoknak azt mondják, hogy a kutatás az alvászavarral áll összefüggésben. Alighogy megérkeznek a házba, úrrá lesz rajtuk a káosz. A komornyik csonka kezétől Cindyn kitör a frász, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy mi mindent tartogat még számukra a kísértet járta ház.
Az első évad vége után kialakult véres helyzetet követően, amelyben a Stevenson bűnözőcsaládot kiirtották, a Harrigan család feje, Conrad és felesége, Maeve börtönbe került. Az új évad középpontjában a hatalmi vákuum, a családon belüli súlyos árulások, valamint a nemzetközi bűnözővezér, Kat McAllister fenyegető jelenléte áll.
/ vígjáték
Egy titokzatos gyilkos videokazetta forog kézen. Aki megnézni a szalagot, az hét nap múlva rejtélyes körülmények között meghal. Az ügyben Cindy Campbell (Anna Faris), a riporter is érdekelt. Megszerzi, majd megnézi a szalagot, hogy a dolgok végére járjon. Az egyik közeli farmon gabonaköröket észleltek. Cindy arra gyanakszik, hogy a gyilkosságokhoz az idegeneknek is köze van. Így már két talányt is meg kell fejtenie, mielőtt lejár az idő.
Sindey-nek nincs könnyű dolga: édesanyját meggyilkolták, édesapja elhanyagolja, és a barátjával sem úgy alakul a viszonyuk, ahogy azt elképzelné. A kisvárosban feltűnik egy maszkos sorozatgyilkos, aki elezdi terrorizálni a lány barátnőjét, Casey Beckert, de senki nem érezheti magát biztonságban.
A szörnyű gyilkosságok óta két év telt el. A túlélők, Sidney Prescott (Neve Campbell) és Randy Meeks (Jamie Kennedy) lassan túltették magukat az eseményeken, minden visszatért a régi kerékvágásba. A két ifjú úgy dönt, hogy a Windsori Egyetemen folytatják tanulmányaikat. A gyilkosságokból Gale Weathers (Courteney Cox) könyvet írt, amit Döfés címen filmre vittek. A film premierje azonban tragikus fordulatot vesz, egy szellemálarcos gyilkos jelenik meg, aki meggyilkolja a két főiskolást. Úgy tűnik, hogy egy pszichopata folytatni szeretné a woodsborói gyilkos munkáját.
Az óriás lajhároktól kezdve a rejtélyes időutazáson keresztül a túlélők továbbra is folytatják izgalmas utazásukat, hogy hazataláljanak.
A harmadik évadban elkezdődik egy korszak vége, a sorozat pedig a befejezéséhez közeledik.
Egy hatalmas lyuk nyílik Los Angelesben, ami szétválaszt egy családot egy furcsa, ősi világban. A túlélésért idegenekkel kell összefogniuk.
A 30 éves hegymászó, Tom Ballard története, aki 2019-ben tűnt el az úgynevezett "gyilkos hegyen", a Nanga Parbaton.
/ dokumentum | életrajzi | zenés
Elvis Presley legendás, 1970-es évekbeli Las Vegas-i fellépéssorozatáról készült, sokáig elveszettnek hitt felvételeket az Elvis on Tour anyagából származó ritka, 16 milliméteres részletekkel, valamint a Graceland-archívum 8 milliméteres tekercseivel fűzték össze; mindezt kiegészítik azok a hangfelvételek, amelyeken Elvis a „saját oldaláról” meséli el a történetet, és amelyek Baz Luhrmann 2022-es, Elvis című filmjének kutatása során kerültek elő újra.
/ dokumentum | dráma | thriller | vígjáték
Mi is az a „The Moment”? Egy Charli XCX-dokumentumfilm? Egy ál-dokumentumfilm? Egy sztár felemelkedésének időkapszulája? Egy fiktív ábrázolása annak a valódi kiégésnek, ami a turné során vagy egy egész nyár után bekövetkezik? Talán mindegyik, de végső soron ez is Charli XCX és sok híres barátjának bolondozása.
Sidney (Neve Campbell) az előző filmek eseményei óta visszavonultan él egy eldugott kis erdőben Kalifornia északi részén. A gyilkos sorban szedi áldozatait Hollywoodban a Döfés forgatásán, amikor egy napon felhívja Sidney-t. A lány a forgatás helyszínére siet, ahol megismerkedik az őt alakító színésszel. A stáb tanácstalanul áll a gyilkosságok előtt, megpróbálják kitalálni, hogy vajon ki lesz a gyilkos következő áldozata.
/ krimi
A második évad folytatja Anka Serafin antropológus és Sebastian Strzygoń újságíró izgalmas történetét. Amikor egy építészhallgatót brutálisan meggyilkolnak Sziléziában, a gyilkosság módszere hátborzongatóan hasonlít a „Szombierki vámpírjaként” ismert, hírhedt sorozatgyilkos, Norman Pionek által elkövetett bűncselekményekre, aki jelenleg börtönbüntetését tölti. Bár minden jel egy utánzó gyilkosra utal, minden új nyom csak még jobban elmélyíti a rejtélyt, így a rendőrség továbbra sem talál egyértelmű válaszokat.
Két család, a Graystone-ok és az Adamák együtt élnek a Caprica nevű békés bolygón, ahol a mesterséges intelligencia megdöbbentő áttörése beláthatatlan következményekkel jár.
/ dokumentum | sportfilm
Az Aces: The ATP No. 1 Club négyrészes sportdokumentum-sorozat a férfi profi tenisz legexkluzívabb körébe enged betekintést: abba a mindössze 29 játékosból álló klubba, amelynek tagjai valaha feljutottak az ATP-világranglista első helyére. A sorozat legendás bajnokok és korszakos riválisok történetein keresztül mutatja meg, milyen megszállottság, áldozatvállalás, mentális erő és kitartás kellett ahhoz, hogy valaki a sportág csúcsára érjen, majd ott is maradjon. A Federerhez, Nadalhoz, Djokovićhoz, Samprashoz, Agassihoz, Borghoz, McEnroe-hoz, Connorshoz, valamint a modern generáció sztárjaihoz, például Alcarazhoz és Sinnerhez kapcsolódó pályafutások nemcsak emlékezetes meccseken és nagy rivalizálásokon keresztül rajzolódnak ki, hanem személyes döntéseken, kudarcokon és belső küzdelmeken át is, amelyek megmutatják, milyen magányos és könyörtelen próbatétel a világelsőség felé vezető út.
Etta Tiger Jonze megpróbálja megbosszulni családja meggyilkolását, és Dél-Florida legerősebb bűnügyi alakjává akar válni.
A vígjáték alapja a híres Clue társasjáték. Hat vendéget hívnak egy dombon levő hatalmas házba. Fegyvereket kapnak, és kezdetét veszik a gyilkosságok. Wadsworth-nak, az inasnak kell megoldania a rejtélyt, hogy melyik vendég követte el a gyilkosságokat. Mustard ezredes egy puskával, Scarlet kisasszony egy kötéllel? Vagy maga Wadsworth volt az?
/ dráma | romantikus | történelmi | zenés
Az I. világháború zűrzavarában két fiatalember megindító küldetésbe kezd, hogy megörökítsék amerikai katonatársaik történeteit, hangját és dalait, megőrizve a bajtársiasság és az ellenálló képesség megható szövevényét.
Clara Bingham karácsony előtt hazatér szülővárosába, hogy édesanyjának segítsen a családi édességboltban szeretett nagyapja halála után. Nehezen tudja feldolgozni, hogy nem búcsúzhatott el tőle, és csak azt kívánja, bárcsak kaphatna még öt percet vele. Amikor váratlanul előkerül a nagyapja naplója, Clara múltbeli emlékek, régi titkok és egy elhallgatott szerelem nyomába ered, miközben újraértékeli saját életét, kapcsolatait és azt, mit jelent igazán a család, a veszteség és a karácsonyi remény.
/ dráma | életrajzi | romantikus
Fridára félmeztelenül találtak rá a roncsok között, vér és aranypor borította, testét egy vasrúd szúrta át. Gerincoszlopa, bordái, medencecsontja és kulcscsontja összetörtek a balesetben. Jobb lába szétzúzódott, a bal lába, mely évekkel korábban gyermekparalízisben megbénult, tucatnyi helyen eltört. A fájdalmas gyógyulás és a drága terápiák hónapjai következtek.
A férfiak, nők és gyerekek egy csoportnyi középiskolás és szüleik életét bemutató film, mely górcső alá helyezi az internet miatt megváltozott emberi kapcsolataikat, a kommunikációt, az önképüket és szerelmi életüket.
/ dráma
A tizenkilenc éves Jonathan autóval a szakadékba hajt, hogy véget vessen az életének. A zuhanást azonban túléli és egy vidéki intézetbe küldik, ahol hozzá hasonló fiatalokkal ismerkedik meg és nem csak barátokra, de szerelemre is talál.
Frank és Swaino évek óta a legjobb barátok, egy görbe este után azonban úgy tűnik, hogy a szerelem kettőjük közéjük áll.
Egy fiatal lány apja művészetében és édesanyja szellemével próbál vigasztalást találni.
Nyolc év telt el azóta, hogy Andy Barclay-t utoljára megtámadta Chucky, a gyilkos baba. Chucky lelke szabadulni próbál a babatestbõl, ám ehhez egy másik lélekre van szüksége, és õ mindenáron Andy-t akarja megszerezni magának. A 16 éves fiú hiába próbál megszabadulni emlékeitõl, élete egy rémálom. Katonai középiskolába jelentkezik, azt reméli, ott újra kezdheti az életét. De Chucky oda is követi õt...
Chucky visszatért! A sátáni mosolyú gyilkos baba életre kel az új fejezetben, amely elmeséli azt az ádáz küzdelmet, amit a kis Andy Barclay folytat a démoni babával szemben. Chucky az árvaházban áldozata nyomára bukkan, s a kisfiú lelkét akarja megszerezni magának...
Mark (Lee Pace) sikeres ügyvéd, aki visszatér régi házába, ahol feleségével és tündéri kisfiukkal éltek évekkel korábban, egy végzetes autóbaleset előtt. A férfi egykori otthonában természetfeletti erővel találja szembe magát, aminek hatására újra kapcsolatba lép volt feleségével (Carrie Coon). 10 évvel fiuk halála után egy szellem segít a párnak újra egymásra találni... A Blumhouse Productions (Széttörve, Tűnj el!, Whiplash) új filmje horrorelemekkel átszőtt megkapó dráma a gyász sokféleségéről és a megbocsátás erejéről.
Néha az a fickó a legveszélyesebb, akit észre sem veszel... Hutch Mansell (Bob Odenkirk) egy jellegtelen középkorú férfi, egy kertvárosi édesapa, egyszersmind egy elhanyagolt férj. Az élete azonban gyökeresen megváltozik egy éjszakán, amikor két rabló betör a házába. Hutch elfojtott dühe a felszínre tör, és olyan irányba tereli a sorsát, ahonnan talán már nincs visszaút. A 2015-ös forradalmi stílusú és látványvilágú Hardcore Henry után Ilya Naishuller ismét egy elképesztő tempójú akció-thrillerrel rukkolt elő olyan világsztárokkal a főszerepekben, mint Christopher Lloyd (Vissza a jövőbe), Connie Nielsen (Az Igazság Ligája) és Bob Odenkirk (Breaking Bad, Better Call Saul). A Senki a UIP-Duna forgalmazásában a John Wick franchise írójától, Derek Kolstadtól 2021-ben a mozikban.