A horrorfilmes műfaj az egyik legszubjektívabb a mozgókép világában. Lényege annak élvezete, hogy kényelmes biztonságból izgulhatunk és retteghetünk meglepő, hátborzongató, rendszerint véres és félelmetes, olykor különleges eseménysorokon, sokkoló jelenetek nézegetésével. Kiéljünk ezáltal mindennapi frusztrációinkat, belső szorongásainkat. A legelső horror majdnem egyidős a mozival, 1896-ben készült, címe: A kísértetkastély (Le manoir du diable). Aztán következett 1928-ban a Terror című rémfilm, melynél a "horror" kifejezést még nem használták. Később beindult a horrorfilmek dömping készítése, megjelentek a Drakula és Frankenstein mozik, majd még ugyancsak a 30-as években a vámpíros, farkasemberes horrorok. Jómagam az 1978-as első Halloween filmmel kattantam rá erre a műfajra, bár csak 5 éves voltam, amikor leforgatták (és persze csak tizenévesen láttam először). Később kialakultak kedvenceim, melyeket többször is megtudtam nézni. A horrorok tekintélyes része besorolható a következő kategorizálásba: szellem-horror (pl. Démonok között), szörny-horror (Alien), sorozatgyilkosos horror (Dahmer, Bundy), beteg horror, sci-fi horror, pszicho-horror, maszkos-gyilkológép horror (Péntek 13, Halloween). De nézzük az általam szubjektíven legjobbnak tartottakat.

#10

87 Démonok között  (2013)

(129) (15)

horror | misztikus | thriller

Netflix | TV-ben (RTL, csütörtök 01:33)

Ed és Lorraine Warren feljegyzéseiből ismert annak a családnak a története, akik egy világtól elzárt, tanyasi házban éltek, és egyre félelmetesebb paranormális eseményeknek... több»

A lista első helyezettje, a legizgulósabb horror nálam a Démonok között.
#9

79 Sinister  (2012)

(37) (8)

horror | misztikus | thriller

Ellison Oswalt (Ethan Hawke) valós bűntényeket alapul véve írja regényeit. Családjával most egy olyan házba költöznek, ahol korábban szörnyű bűncselekmények történtek, de... több»

#8

72 Amikor kialszik a fény  (2016)

(60) (16)

dráma | horror | misztikus | thriller

Egy nőt egy olyan rémálomba illő lény kísért, aki csak akkor jelenik meg, ha a lámpák már kialudtak. David Sandberg nagysikerű 2013-as rövidfilmjének egész estés változata. több»

#7

59 Ideglelés Csernobilban  (2012)

(40) (2)

horror | misztikus | thriller

1986. április 26. A Csernobil atomerőmű négyes számú reaktora felrobban, ezzel pedig 400 atombomba erejének megfelelő radioaktív szennyeződés szóródik szét a levegőben. A... több»

#6

78 Temetetlen múlt  (2000)

(18) (8)

dráma | fantasy | horror | misztikus | thriller

Disney+

A magányos asszony, Claire (Michelle Pfeiffer) sokat van egyedül üres otthonában, amikor egyszer csak furcsa hangokat hall a szomszédból, és ezért elkezd lelkesedni a szomszéd... több»

#5

81 A kör  (2002)

(73) (20)

horror | misztikus

Rachel Keller (Naomi Watts) oknyomozó újságíró olyan történetről hall, amire elsőre csak legyint, és egyszerű kamasztréfának tartja. A gyilkos videokazetta története viszont... több»

#4

68 A barlang  (2005)

(28) (21)

horror | kaland | thriller

Hat barátnő, hogy társukat felvidítsák egy tragikus baleset után, amelyben elvesztette családját, vakációra indul a hegyekbe. A kalandtúra során egy barlangban ragadnak, amiről... több»

#3

63 Amikor lehunyod a szemed  (2018)

(14) (3)

horror | krimi | thriller

Az ébrenlét és az alvás között vagy egy harmadik, köztes tudatállapot, amikor nehéz eldönteni, mi a valóság és mi a képzelet. Ezzel kell szembesülnie Kate Fuller... több»

#2

86 Az ördögűző  (1973)

(53) (38)

horror

A fiatal Regan testét megszállja az ördög. Édesanyja, Chris értetlenül áll a dolog előtt, és az orvosok segítségét kéri lánya gyógyításában, akik minden lehetséges... több»

#1

91 A nyolcadik utas: a Halál  (1979)

(154) (95)

horror | sci-fi

TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)

Az éppen hazatérő Nostromo űrhajó legénysége egy váratlan küldetést kap: ki kell vizsgálniuk egy ismeretlen eredetű vészjelzést. Eljutnak egy lakatlan bolygóra, ahol egy... több»