Jason Isaacs egy friss interjúban beszélt A Fehér Lótuszban alakított szerepéről.

A színészt a Variety magazin faggatta a karakter kibontakozásáról, amely a széria előrehaladtával egyre mélyrehatóbbá kezd válni. Ezen a ponton pedig szeretnénk is egyúttal felhívni a figyelmet arra, hogy alábbi cikkünk cselekményleírást tartalmazhat a sorozattal kapcsolatban.

"Amikor végül rádöbben, hogy nincs kiút, az elméje hisztériába fordul, és kétségbeesetten próbálja megállítani a zajt - ezért elkezdi a felesége orvosságait szedni" - jegyezte meg Isaacs a beszélgetés során.

A hatodik epizódnál már hallgatja, ahogy a gyerekei és a felesége a jövőjükről beszélnek, és tudja, hogy mindez nem történhet meg. Az életük, ahogyan eddig ismerték, teljesen véget ért. A feleségének pólókat kell hajtogatnia a Gapnél, ha ételt akar venni a jövőben" - tette hozzá a színész.

A beszélgetés során viszont felmerült az új Harry Potter-sorozat is, amelynek szereplőválogatása jelenleg is zajlik. Isaacs formálta meg annak idején az eredeti filmszériában Lucius Malfoyt, így valahol okkal is merült fel a kérdés, hogy ő maga kit jelölne meg "utódjául", mire a színész egy igencsak meglepő választ adott, amely elsőre talán egy kicsit cinikusnak tűnhet.

"Biztosan tudod, hogy az HBO Harry Potter-sorozatot készít. Kit jelölnél Lucius Malfoy szerepére, ha te lennél a főnök?" - hangzott el a kérdés.

"Meryl Streepet. Az a nő bármit meg tud csinálni. Szó szerint nincs határa annak, hogy mit tud csinálni" - felelte Isaacs, és ebben nagyon úgy tűnik, hogy semmi gúnyolódás nincs.

A castingot illető hírekről (Dumbledore-t már meg is találták) ITT és ITT írtunk bővebben.

ovábbi friss hírekért addig is görgessetek lejjebb!

dráma | vígjáték

A harmadik évad egy exkluzív thaiföldi üdülőhelyen játszódik, ahol egy hét eseményeit követhetünk nyomon az ott élő vendégek szemszögéből. több»