LGTBQ karakterekkel bővíti a Warner a Mátrix franchise-t

Közel 20 évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy bármilyen remény nyíljon arra, hogy elkészülhet a Mátrix 4. A forgatás nemrégiben ért véget, túl sok mindent egyelőre azonban nem lehet tudni a produkcióról, pletykák viszont annál gyakrabban röppennek fel a sztorival kapcsolatban.

A negyedik rész persze több szempontból is különbözik az eredeti trilógiától, Lana Wachowski ezúttal testvére Lily nélkül rendezte a projektet,  Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss mellett pedig néhány új név is már megtalálható a stáblistán, köztük Neil Patrick Harris és, Priyanka Chopra.

A legfrissebb híresztelések alapján Wachowski és a Warner Bros. sokkal nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a karakterek sokszínűségére az LMBTQ közösség elfogadására , így jó eséllyel a történetben ilyen szereplők is felbukkannak majd.

Egy korábbi interjúban a rendező elmondta, hogy az új Mátrix más tapasztalatok mentén is értelmezhető lesz majd, erre remélhetőleg pedig még idén decemberben sor is kerülhet.