Az MGM nem kíván ülni a babérjain, és már a Creed - Apolló fia folytatását tervezi.
Sylvester Stallone még meg sem ünnepelte a legjobb férfi mellékszereplő Golden Globe-díját, a filmet gyártó stúdió már jövőre a mozikba küldené a Rocky spin-off második részét.
Az MGM ügyvezető igazgatója, Gary Barber a Variety-nek adott interjújában elmondta, hogy Ryan Coogler nagysikerű filmjének második része 2017 novemberében kerülhet a mozikba.
Ha tudják tartani az ütemtervet, a Creed: Apollo fia folytatása pont két évvel az első film után debütálhat.
A Sylvester Stallone és Michael B. Jordan főszereplésével készült Creed kiváló kritikai fogadtatásban részesült, és csak Észak-Amerikában 105 millió dolláros bevételre tett szert.
Mivel a rendező, Ryan Coogler jelenleg a Marvel Black Panther című adaptációjának direktori széke kapcsán folytat előrehaladott tárgyalásokat, könnyen lehet, hogy a második részt már nem ő fogja rendezni. Azonban mind Stallone, mind Jordan megerősítették, hogy örömmel vállalnák a folytatást.
A Creed - Apolló fia január 21-én debütál a hazai mozikban.
