Megtörte a hallgatást A kis hableány afroamerikai sztárja

A Disney még július elején jelentette be, hogy a készülő A kis hableány élőszereplős változatának főszerepét a Grown-ish egyik sztárja, Halle Bailey alakítja majd.

A hírre a rajongók egy meghatározó része kifejezetten elutasítóan reagált a fiatal színésznő bőrszíne miatt, a legtöbben ugyanis hiteltelennek tartják, hogy az afroamerikai sztár formálja majd meg Ariel szerepét. Ebből kifolyólag hatalmas tiltakozási hullám söpört szinte végig a közösségi oldalakon, amely során a bejegyzéseket a #NotMyAriel kulcsszóval jelölték.

A filmvilágból többen támogatásukat fejezték ki Bailey mellett, ráadásul a stúdió is elmondta, hogy a hosszas szereplőválogatás során nyilvánvalóvá vált, hogy Bailey egyszerűen tökéletes a szerepre. Mostanra elült kissé a por a hír körül, így végre maga a sztár is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

„Úgy érzem, álmodom, rendkívül hálás vagyok, és nem is kívánok figyelmet fordítani a negatív visszhangoknak. Azt gondolom, hogy ez a szerep valami sokkal nagyobb dolog nálam, és hogy maga a film egyszerűen csodálatos lesz majd. Izgatott vagyok, hogy a része lehetek” – nyilatkozta Bailey a Variety magazinnak.

Bár egyelőre nem ismert a film hivatalos szinopsisa, sem pedig a premierdátum, mindenesetre A kis hableányban olyan sztárok is felbukkannak majd, mint Melissa McCarthyAwkwafina és Javier Bardem.