Netflix: Ez MOST a 10 legnézettebb sorozat a világon (február 24. - március 2.)

Bár korábban csúnyán elhasalt a Nulladik nap a kritikusok és a nézők körében is, most tarol a Netflix előfizetők körében a Leslie Linka Glatter rendezésében készült sorozat.

Merthogy a politikai összeesküvéses thriller-sorozat gyakorlatilag uralta a platform nézettségi listáját az elmúlt időszakban. 17,9 millió megtekintést kapott a február 24. és március 2-ai időszakban. A Robert De Niro főszereplésével készült sorozatban George Mullen elnök visszatér a nyugdíjból, hogy egy igencsak nyugtalanító ügyre derítsen fényt, ám rövidesen egy szövevényes politikai háló kellős közepén találja magát, amely egyúttal rámutat a a társadalom sebezhetőségeire.

A Rotten Tomatoes portálon ugyanakkor a kritikusok és a nézők is 52 százalékra értékelték a szériát, míg a hazai közönség is 69 százalékot adott rá a Mafabon. 

A dobogó második helyén az Amerikai gyilkosság: Gabby Petito című dokusorozat végzett 11,3 millió megtekintéssel, a harmadik helyet pedig A legértékesebb játékos húzta be 9,3 millió megtekintéssel. 

A teljes listát lentebb találjátok, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk, ugyanakkor ezen a ponton szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy az alábbi globális megjelenések nem mindegyike érhető el a magyarországi előfizetők számára. Az egyes adatlapokon található Netflix gombra kattintva viszont továbbra is közvetlenül elindíthatjátok az itthon is streamelt sorozatok lejátszását, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel, további friss hírekért pedig érdemes lejjebb görgetnetek!

#10

dokumentum | krimi | misztikus

Netflix

Laci Peterson nyolchónapos terhes volt, amikor eltűnt, ami tragédiába torkolló keresést indított el. Ez a dokusorozat a 2002-es gyilkossági ügyet vizsgálja. több»

2,1 millió megtekintés
#9

77 Ms. Rachel  (2025)

családi

Netflix

Ms. Rachel, a közkedvelt youtuber dalokkal, játékokkal és leckékkel segíti a gyerekeket a tanulásban. A műsor a beszédet, a szavakat, a kiejtést és még sok más témát tárgyal,... több»

2,5 millió megtekintés
#8

akció | sportfilm

Netflix

A legendás wrestlingműsor legújabb évadában is hajmeresztő meccsekre, illetve extravagáns harci manőverekre számíthatunk. több»

2,6 millió megtekintés
#7

Netflix

A díjnyertes színésznő és producer, Kristen Bell a műsorvezető az éves Screen Actors Guild Awards eseményen, az egyetlen olyan díjátadón, ahol a színészek határozzák meg, ki... több»

2,6 millió megtekintés
#6

romantikus

Netflix

Készülj fel egy váratlan, fordulatokkal teli utazásra, ahogy az új párok elhagyják a kapszulákat, és a való világban tesztelik kapcsolataikat – mielőtt néhány héten belül... több»

3,2 millió megtekintés
#5

dokumentum | krimi

Belle Gibson, a 21 éves influencer belső története, aki több millió dollárt csalt ki követőitől azzal, hogy azt állította, hogy extrém egészséges táplálkozással... több»

3,8 millió megtekintés
#4

70 Mérgező város  (2025)

(2) (1)

dráma

Netflix

Sorozat a tragikus kelet-közép-angliai mérgezőhulladék-ügyről és három anyáról, akik az igazságszolgáltatásért küzdöttek. A Corbyban született csecsemőknél ugyanis a... több»

4,8 millió megtekintés
#3

sportfilm | vígjáték

Netflix

A fiktív kormányzó, Eliza Reed a legjobb barátnőjével az oldalán átvészeli az NBA tulajdonosi és családi drámáját. több»

9,3 millió megtekintés
#2

dokumentum

Netflix

Egy fiatal pár közösségi médiában dokumentált, országot átszelő furgonos utazása tragédiával végződik, amikor a családon belüli erőszak szétzúzza tökéletesnek tűnő... több»

11, 3 millió megtekintés
#1

70 Nulladik nap  (2025)

(11) (6)

dráma | politikai | thriller

Netflix

Hogyan fedezhetjük fel az igazságot, amikor úgy tűnik, hogy a világot ellenőrizhetetlen erők pusztítják? Vajon mennyiben saját találmányaink vagy képzeletünk termékei az... több»

17,9 millió megtekintés