Mától elérhető a Netflixen Adamma Ebo 2022-ben megjelent Dudálj Jézusnak, mentsd a lelked című vígjátéka.

Ebo az elmúlt időszakban egyébként olyan produkciókon dolgozott forgatókönyvíróként, mint  a Mr. & Mrs. Smith című sorozat és a Batman: A köpenyes lovag. A Dudálj Jézusnak, mentsd a lelked című vígjáték-áldokumentumfilm Trinitie Childs és férjét, Lee-Curtis Childs lelkészt mutatja be, akik egykor egy  tízezres nagyságrendű gyülekezetet vezettek. Egy botrány miatt azonban be kellett zárniuk a templomukat, ám később újult erővel ismét megnyitották, hogy a vallást mint árut kínálják a hívőknek.

A film kissé megosztotta a közönséget annak idején, a Rotten Tomatoes portálon a kritikusok 72, míg a nézők 26 százalékra értékelték, mindemellett a hazai nézők 51 százalékot adtak rá a Mafabon. A főszerepekben Sterling K. Brown és Regina Hall párosa mellett Austin Crute, Nicole Beharie, Devere Rogers, Conphidance, Robert Yatta és Greta Glenn láthatók.

A Dudálj Jézusnak, mentsd a lelked mától tehát elérhető a platformon, a film mafabos adatlapján található Netflix ikonra kattintva pedig közvetlenül elindítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

vígjáték

Egy hatalmas botrányt követően Trinitie Childs, egy neves déli baptista egyház asszonya megpróbál segíteni lelkész-férjének, Lee-Curtis Childsnak, hogy újjáépítse a... több»