Eltelt egy újabb hét, tehát ismét itt az ideje, hogy körülnézzünk a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix háza táján. Ahogy már megszokhattátok, minden héten készítünk nektek egy listát arról, hogy melyek voltak a platform legnézettebb filmjei és sorozatai a mögöttünk hagyott héten. Néha vannak nagy meglepetések, de ez a hét most nem ilyen volt.
Az élen ugyanis a Lupin - 3. évad végzett, amely igen jelentős előnnyel verte a mezőnyt, közel 78 millió megtekintett órával. A francia sorozat mögött egy doku, a Beckham lett a második majd’ 55 millió órával, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az új sorozat, Az Usher-ház bukása állhatott fel közel 52 millió órával.
A negyedik helyre már jelentősebb lemaradással, 43 millió órával a Titkaink ért oda, mögötte pedig a Szexoktatás - 4. évad végzett az ötödik helyen közel 33 millió órával. A középmezőnyben a hatodik helyre futott be a Hidegvér 32 millió órával, míg a hetedik a Te vagy a végzetem lett 29 millió órával.
A toplista alsóházában a nyolcadik helyre volt jó a Vak szerelem - 5. évad 28 millió órával, mögötte a Mindent szabad lett a kilencedik 27 millióval. A toplista utolsó, tízedik helyére pedig a Lupin első évada ért oda közel 19 millió megtekintett órával. Természetes, hogy a harmadik évad hatalmas sikere újra sokaknak kedvet csinált a teljes sorozathoz.
80 Lupin (2021)
(25) (6)
dráma | krimi | misztikus | vígjáték
Netflix
Arséne Lupin kalandjai alapján készült sorozat. Nyomon követhetünk egy tolvajt Assane Diop személyében, ahogy bosszúhadjáratra indul apja és az igazságtalanságok miatt,... több»
Szereplők: Omar Sy, Nicole Garcia, Ludivine Sagnier, Clotilde Hesme, Soufiane Guerrab
66 Mindent szabad (2023)
(16)
Netflix
Egy váratlan előléptetés egy keményvonalas fedezeti alapnál a szakadék szélére sodorja egy fiatal pár kapcsolatát... több»
Szereplők: Alden Ehrenreich, Eddie Marsan, Phoebe Dynevor, Rich Sommer, Patrick Fischler
59 Vak szerelem - 5. évad (2023)
Netflix
Vajon az igaz szerelem rátalál az új évad szereplőire? A sikeres valóságshow az ötödik évadban is keresi a választ a kérdésre. több»
88 Te vagy a végzetem (2023)
(4)
dráma | fantasy | romantikus
Netflix
Egy sikeres ügyvédet ismerhetünk meg, akinek mindene megvan, de családi átok sújtja, és kiderül, hogy a megtörés titkát egy látszólag hétköznapi köztisztviselő birtokolja. több»
72 Hidegvér (2023)
(22) (1)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Netflix
Nichols, a kemény New England-i nyomozó rendíthetetlenül dolgozik egy olyan ügyön, amelyben semmi sem az, aminek látszik, és amely elkezdi lerombolni saját életének illúzióit. több»
Szereplők: Benicio del Toro, Justin Timberlake, Alicia Silverstone, Michael Pitt, Frances Fisher
78 Szexoktatás - 4. évad (2023)
(1)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
A Moordale bezárása után a negyedik évadban a szereplők a high-tech és progresszív Cavendish Sixth Form College-ba költöznek, ahol a beilleszkedésért küzdenek. Otis megpróbál... több»
Szereplők: Gillian Anderson, Asa Butterfield, Emma Mackey, Hannah Waddingham, Ncuti Gatwa
68 Titkaink (2023)
(1)
Netflix
Egy nagymenő influencer fejest ugrik négy nő életébe, akiket a születésével kapcsolatos igazság – és a bosszú – iránti vágy hajt. több»
Szereplők: Natalia Coronado, Adriana Louvier, Marimar Vega, Litzy, Kika Edgar
74 Az Usher-ház bukása (2023)
(16) (1)
Netflix
Mike Flanagan univerzuma egyre bővül, ezúttal Edgar Allan Poe 1839-ben megjelent, The Fall of the House of Usher című novelláját dolgozza fel a legújabb sorozatában. A horrordráma... több»
Szereplők: Mark Hamill, Carla Gugino, Mary McDonnell, Bruce Greenwood, Kate Siegel
89 Beckham (2023)
(10)
dokumentum | életrajzi | sportfilm
Netflix
Ez a doku-sorozat soha nem látott felvételekkel szemlélteti David Beckham felemelkedését a szerény kezdetektől egészen a világhírű futballsztárrá válásig. több»
Szereplők: David Beckham, Fisher Stevens, Eric Cantona, Neymar Jr, Victoria Beckham
83 Lupin - 3. évad (2023)
(2)
Netflix
Assane-nak most bujkálva kell megtanulnia, hogyan éljen távol a feleségétől és a fiától. A miatta elszenvedett kellemetlenségek miatt Assane nem bírja tovább, és úgy dönt,... több»
Szereplők: Omar Sy, Nicole Garcia, Ludivine Sagnier, Shirine Boutella, Martha Canga Antonio