Meglepő részletet árult el Gina Gershon az 1988-as kultfilm, a Koktél forgatásáról.

A színésznő a Watch What Happens Live című műsor vendége volt, amelyben többek között arról is faggatták, hogy valóban összejött-e Tom Cruise-zal, akivel együtt szerepeltek a filmben. A párosnak szexjelenete is volt, Gershon számára pedig ez volt az első ilyen szituáció a pályafutása során.

 “Egy igazi úriember volt. Megmondtam neki, hogy csiklandós vagyok, ő pedig az egyik felvétel során reakciót akart kiváltani belőlem, így megcsiklandozta a hasamat, én pedig orrba rúgtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy ‘Ó, Istenem! Eltörtem Tom Cruise orrát’” - mesélte a színésznő.

A színésznő elmondása szerint a helyzetet Cruise teljesen lazán kezelte, aki vállalta is a felelősséget a történtek miatt. A Roger Donaldson rendezésében készült Koktélt egyébként némileg elmarasztalta a kritika, noha kétségtelenül anyagi siker lett, hiszen a film végül 171 millió dolláros bevételt hozott világszerte.

65 Koktél  (1988)

dráma | romantikus | vígjáték

Tom Cruise a filmben Brian Flanigan szerepét játssza, aki egy fiatal, jóképű és ambiciózus férfit, aki a szabadulása után New Yorkba utazik, hogy munkát keressen. Diploma nélkül... több»