Óriási rekordot döntött a Dűne 2 mögött álló stúdió, és messze még a vége

A Warner komoly mérföldkövet ért el azzal, hogy idén elsőként nekik sikerült átlépni az 1 milliárd dolláros bevételi határt a nemzetközi jegypénztáraknál, írja a Deadline.

Ezt a bravúrt mindössze 15 hét alatt sikerült teljesíteni, ami ráadásul új rekordot jelent a stúdió számára, amely korábban, még 2018-ban 17 hét alatt érte el ezt a határt. A teljes nemzetközi bevétel jelenleg 1,04 milliárd dollárnál tart.

A siker elsősorban két nagyszabású produkciónak, a Dűne: Második rész és a Godzilla x Kong: Az új birodalomnak köszönhető. Előbbi 411,8 millió dollárt keresett nemzetközileg, globálisan pedig 683,9 milliónál jár. A Godzilla x Kong 278,6 millió dollárt hozott nemzetközileg és 436,6 millió dollárt világszerte, ráadásul számos piacon, köztük a Közel-Kelet nagy részén és Japánban még be sem mutatták.

A 2024-es mérföldkőhöz olyan további filmek járultak hozzá, mint a Wonka, az Aquaman és az elveszett királyság, az Eine Million Minuten és az Egy élet.

Ami pedig a folytatást illeti, a Warner tovább menetel a még nagyobb siker felé, ugyanis idén olyan sikervárományos filmjeik érkeznek a mozikba, mint a Furiosa: Történet a Mad Maxből, a Beetlejuice 2 és Joker: Kétszemélyes téboly.

A következő Warner-film, a Furiosa május 23-tól látható a hazai mozikban.

akció | kaland | sci-fi | thriller

Amikor a világ véget ér, a fiatal Furiosát (Anya Taylor-Joy) elrabolják szülőhelyéről, és egy nagy motoros horda kezébe kerül, amelyet a hadúr Dementus vezet. A pusztaságon... több»