A holnapi nap folyamán kezdetét veszi az idei San Diegó-i Comic Con, az HBO viszont még előtte meglepte a rajongókat a Sárkányok háza sorozat előzetesével.

A rendezvény egyébként is rendkívül fontosnak számít a franchise számára, hiszen 2019 óta nem képviseltette magát. Az elmúlt hét folyamán a Hollywood Reporter már egy hosszabb cikkben foglalkozott a témával. Az HBO számára ugyanis továbbra is fontos helyet foglal a széria, így az írás többek között azokat a belső kreatív folyamatokat tárta fel, amely során eldőlt, hogy milyen irányt is vegyen a jövőben a franchise.

A cikk a Sárkányok háza kulisszái mögé is betekintést nyújt, interjúkat közölt a sorozat szereplőivel, a showrunnereivel és George R. R. Martinnal, akiknek bizony nem kis fejtörést okozott az, hogyan tervezzék meg a sorozat jövőjét, és hogy miként kezeljék a Trónok harca körül kialakult élesebb vitákat.

A Miguel Sapochnik és Greg Yaitanes rendezésében készült Sárkányok háza főszerepeiben többek között  Matt Smith, Olivia Cooke, Paddy Considine, Rhys Ifans, Ryan Corr és Bill Paterson lesznek láthatók, a sorozat első epizódja alig egy hónap múlva, augusztus 21-én debütál az HBO Max műsorkínálatában.