Hogy Sinkovits Imre hány filmjét tudom felsorolni álmomból felébresztve? Számításba véve, hogy szinte mindegyiket többször is láttam, azt mondanám, hogy az összesen, időrendben vagy akár visszafelé. Persze viccelek, de a lényeg szerintem átjött: Sinkovits Imre nagy kedvencem, így arra gondoltak, csinálok egy top10-es listát a legjobb filmjeiből. Ami a sorrendet illeti, van egy olyan érzésem, hogy holnap már egészen máshogy rendezném el a filmeket, és leginkább azért, mert igazán komoly különbségek nincsenek köztük a számomra. Ezért inkább maradjunk annyiban, hogy ez az a 10 film, amit bármikor meg tudnék nézni, és melyek mindegyike megérdemelné az első helyet ezen a listán.
58 Honfoglalás (1996)
(2)
A P. Mobil együttes és a szimfonikusok előadása.
Szereplők: Sinkovits Imre, Bitskey Tibor, Stohl András, Gryllus Dorka, Anger Zsolt
80 Pirx kalandjai (1973)
(2)
És hogy ki ez a bizonyos Pirx? A világhírű lengyel sci-fi író, Stanisław Lem Pirx pilóta kalandjai című novellafüzérének címszereplője. Az ő kalandjai elevenednek meg az... több»
Szereplők: Fillár István, Sinkovits Imre, Márkus László, Zenthe Ferenc, Tordy Géza
73 Álmodozások kora (Felnőtt kamaszok) (1965)
(2)
Az egyetemet elvégző fiatalok lelkesek és a jövőjüket tervezik. Úgy hiszik, hogy az öregek az útjukban állnak. Jancsi végiggondolja kapcsolatait, amelyek barátaihoz, szerelméhez... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Bujtor István, Halász Judit, Gábor Miklós, Bálint András
61 Szerelmi álmok - Liszt (1970)
(1) (1)
dráma | életrajzi | romantikus | történelmi | zenés
Filmio
Romantikus film a nagy romantikus zeneszerzőről, Liszt Ferencről. Hosszú utazások, nagy sikerek, szenvedélyes szerelmek és persze sok zene. A magyar-szovjet koprodukciós filmben a... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Márkus László, Bitskey Tibor
70 Utazás a koponyám körül (1970)
(1) (2)
Filmio
A híres írót, Karinthy Frigyest hallucinációk kínozzák, és hamarosan problémái lesznek a látásával. Bár az orvosok megnyugtatják, az író gyanítja, hogy súlyos betegsége... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás
89 Hahó, Öcsi! (1972)
(1)
Filmio
Az őrült reggeli rohanásban az ötéves Junior (Kovács Krisztián) állandóan láb alatt van, aztán egy kis semmiségért apja (Koncz Gábor) begurul, és büntetésként a fiút... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Csákányi László, Márkus László, Piros Ildikó, Zenthe Ferenc
81 Egri csillagok (1968)
(12) (13)
háborús | kaland | romantikus | történelmi
Filmio
A Gárdonyi Géza klasszikus történelmi kalandregényén alapuló film az 1500-as évek Magyarországát idézi meg, amit a török dúl. Két kis gyermek, Bornemissza Gergely és Cecey... több»
Szereplők: Kern András, Sinkovits Imre, Bujtor István, Latinovits Zoltán, Márkus László
87 A tizedes meg a többiek (1965)
(20) (7)
Filmio
Egy katona motorozik a frontvonal mentén a második világháborúban. Balról, jobbról lőnek rá, de ő mit sem törődik vele. Eközben a zászlóalja is üldözi, ugyanis ellopta a... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Márkus László, Bánhidi László, Major Tamás, Darvas Iván
90 Két félidő a pokolban (1963)
(4) (6)
Filmio
Ónódi a háború előtt a második liga egyik legnagyobb reménységének számított. A férfi az ukrajnai munkaszázadban szolgál, rövidesen pedig parancsot kap, hogy a Führer... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Márkus László, Garas Dezső, Végvári Tamás, Görbe János
86 Isten hozta, őrnagy úr! (1969)
(17) (4)
Filmio
A tűzoltóparancsnokot, Tót Lajos mindenki tiszteli, családja, köztük lánya és felesége felnéznek rá. Lajos fia a fronton harcol, akitől egy napon levelet kapnak, hogy őrnagya a... több»
Szereplők: Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Páger Antal, Dégi István