Sokkban Hollywood Alec Baldwin tragikus forgatása után, Elijah Wood és James Gunn is megszólalt

Az egész világot sokkolta Alec Baldwin által okozott tragikus baleset, amely során a színész egy kellékként használt fegyverrel halálosan megsebesítette a Rust című film operatőrét.

Halyna Hutchinst azonnal kórházba szállították, életét azonban nem sikerült megmenteni, könnyebben megsérült a produkció rendezője, Joel Souza is, őt azonban még a nap folyamán kiengedték a kórházból.

Az tragikus esetről a mai nap folyamán korábban már több alkalommal is beszámoltunk, az ügyről megjelent korábbi cikkeink IDE és IDE kattintva érhetőek el.

A korábbi beszámolók alapján Alec Baldwin lelkileg teljesen összeomlott, filmes pályatársai és kollégái pedig azonnal részvétüket nyilvánították az elhunyt hozzátartozóival irányába, illetve támogatásukról biztosították a színész.

A nyomozás korai szakaszában sikerült megállapítani, hogy nem maga Baldwin a felelőst a történtek miatt, ám egyelőre jelenleg is folyamatban van az ügy.

“Teljesen borzalmas és megsemmisítő hír, amely Halyna Hutchinsről érkezett”- írja Elijah Wood.

“A legnagyobb félelmem mindig, hogy valaki megsérül a forgatáson. Imádkozom, hogy sose történjen ilyen” - olvasható James Gunn rendezőtől.

My greatest fear is that someone will be fatally hurt on one of my sets. I pray this will never happen. My heart goes out to all of those affected by the tragedy today on Rust, especially Halyna Hutchins & her family.