Tom Hardy nemcsak a szórakoztatóipar egyik legsokoldalúbb színésze, hanem az igazi „jófiúk” egyike is, ha arról van szó, hogy a vele dolgozókkal jól bánjanak. Újabb érdekes háttérinfó derült ki egyik kedvenc színészünkről!
A The Times új riportjából kiderült, Hardy hajlandó volt a saját pénzét is beleadni, hogy a Guy Ritchie-féle Fixer című sorozat - amely The Associate munkacímen is fut - stábja számára biztosítsa a fizetést, amikor úgy tűnt, hogy nem kapnak több pénzt erre a célra.
Honnan is jutottak el eddig?
A produkciót novemberben olyan probléma érte, amit még Hardy sem tudott megoldani, amikor a forgatáson ellopták a drága kamerafelszerelést, miközben a stáb és a biztonságiak épp a helyszínen tartózkodtak. Bár a felszerelést kicserélték, és a forgatás folytatódhatott, ez költséges kellemetlenségnek bizonyult.
A sorozat forgatása közben, nem sokkal karácsony előtt derült ki az is, hogy a sorozat díszleteinek elkészítésére alkalmazott építőket nem fizette ki a Helix 3D, az őket felbérlő cég. A jelentés szerint Hardy azonnal közbelépett, amikor úgy tűnt, hogy a munkások nem kapják meg a fizetésüket időben az ünnepi időszakra.
Amikor azonban a Paramountot figyelmeztették a problémákra, fentről elutasították Hardy gesztusát, és maguk gondoskodtak arról, hogy mindenki megkapja az elvárt fizetést.
A sorozatról
A Guy Ritchie-vel közös legújabb filmjében Hardy azt az embert alakítja, akit a helyi gengszterek hívnak, hogy „megoldja” (a 'fixer') a problémáikat. Eredetileg a Ray Donovan előzménysorozataként, a The Donovansként fejlesztettek ki, mielőtt önálló történetté vált volna, amely végül a Paramount+-nál találja meg az útját. A sorozatban Hardy mellett Helen Mirren, Paddy Considine és Pierce Brosnan is szerepel.
Mikorra várható?
A rajongók remélhetőleg valamikor 2025-ben láthatják majd Hardy és Ritchie új projektjének megvalósulását a Paramount+-on, hacsak nem történik további váratlan késés.
De addig is, ha még nem láttad volna a Venom - Az utolsó menet című filmjét, itt az ideje, hogy pótolod! További friss hírekért és ajánlókért, pedig csak görgessetek lejjebb!

60 Venom - Az utolsó menet (2024)
Eddie Brock (Tom Hardy) egykor elégedett életet élt, barátnője és állandó munkája volt, amíg egy kiéhezett földönkívüli lény ki nem választotta őt gazdatestül. Azóta... több»
Szereplők: Tom Hardy, Andy Serkis, Chiwetel Ejiofor, Stephen Graham, Juno Temple
via Movieweb