Bár továbbra is Dűne-lázban ég a világ és így köztük hazánk is, a jelek szerint ezen a héten is volt olyan film, amire még inkább kíváncsiak voltak a rajongók. A Dűne: Második rész így csak a második legnépszerűbb film volt a héten, de talán nem meglepetés, hogy mi előzte meg: A hercegnő és a sárkány.
Millie Bobby Brown filmje kap hideget-meleget, hiszen valóban nem egy különösen jó filmről van szó. Ezt jól mutatja, hogy itt, a Mafabon is csak 54 százalékos a tetszési indexe. Mégis, a mögöttünk hagyott héten erre kerestek rá a legtöbben.
Mögötte a Dűne 2 lett a második, amelyről viszont nem meglepő módon mindenki csak áradozik. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Zac Efron és John Cena új közös komédiája, a Ricky Stanicky állhatott fel.
Az Oscar-gálán tarolt, így nyilván sokan voltak kíváncsiak a Szegény párákra is, amely így a negyedik legkeresettebb film volt a héten. Mögötte egy épp most futó horror, a Képzeletbeli is felcsigázta a nézőket, az ötödik helyre futott be.
Toplistánk alsó felét az Éjszakai merülés nyitja a hatodik helyen, míg Adam Sandler szintén pocsék kritikákat kapó Az űrhajós a hetedik legkeresettebb film volt. Bár az Oscar-gálán kiemelten teljesített, az Oppenheimer már nem pörgeti annyira az embereket, aki akarta, már megnézte a mozikban. De így is a nyolcadik legtöbbet keresett film volt a héten.
A kilencedik pedig a remake létére meglepően jól sikerült Bajos csajok lett, amely remek kritikákat kap. A tízedik helyre pedig az utóbbi évek egyik legjobb háborús filmje, A róka ért még oda.
78 A róka (2023)
(3) (5)
dráma | háborús | történelmi
Az 1920-as évek közepén az osztrák Streitberger család a legkisebb fiát, Franzot (Simon Morzé) egy nagygazda mellé adja. Neki kemény munkával kell eltartania őket a nagygazda... több»
Szereplők: Alexander Beyer, Karl Markovics, Simon Morzé, Pit Bukowski, Adrianna Gradziel
88 Bajos csajok (2024)
(4) (7)
SkyShowtime
A Mean Girls egy hamarosan bemutatásra kerülő amerikai musical, amelyet Arturo Perez Jr. és Samantha Jayne rendezett. A film az azonos című musical adaptációja, egyben a 2004-es... több»
Szereplők: Jon Hamm, Lindsay Lohan, Angourie Rice, Jenna Fischer, Auli'i Cravalho
78 Oppenheimer (2023)
(65) (11)
dráma | életrajzi | történelmi
Netflix
A második világháború egyik legborzalmasabb hozadéka az atombomba feltalálása, amelynek első és egyben utolsó bevetése sokkolta a világot. J. Robert Oppenheimer nevéhez... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Matt Damon, Gary Oldman, Emily Blunt, Cillian Murphy
49 Az űrhajós (2024)
(20) (2)
Netflix
Az árva kisfiúként, nagyszüleinél nevelkedett Jakub Procházka mindenen és mindenkin túltesz, hogy ő legyen az első cseh űrhajós. több»
Szereplők: Adam Sandler, Carey Mulligan, Paul Dano, Isabella Rossellini, Lena Olin
50 Éjszakai merülés (2024)
(20) (4)
SkyShowtime
Nincs futkosás és ugrálás, az ügyeletes úszómester pedig nincs szolgálatban. Az Atomic Monster és a Blumhouse és a nagysikerű M3GAN alkotói legújabb természetfeletti... több»
47 Képzeletbeli (2024)
(13) (2)
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában és az M3GAN mögött álló Blumhouse egy újabb eredeti horrorral jelentkezik, amely a képzeletbeli barátok ártatlanságát idézi meg - és... több»
Szereplők: Tom Payne, Veronica Falcón, DeWanda Wise, Betty Buckley, Taegen Burns
75 Szegény párák (2023)
(22) (5)
dráma | romantikus | sci-fi | vígjáték
Disney+ | Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Egy fiatal nőt, Bella Baxtert (Emma Stone) a hétköznapinak aligha nevezhető tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) visszahozza az életbe. Baxter vezetésével Bella útra kel, hogy... több»
Szereplők: Emma Stone, Mark Ruffalo, Willem Dafoe, Vicki Pepperdine, Jack Barton
64 Ricky Stanicky (2024)
(7)
Amazon Prime Video | Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)
Amikor három tinédzser csínyt követ el, és felgyújt egy házat, létrehoznak egy Ricky Stanicky nevű hamis személyt, hogy magára vállalja a felelősséget. Húsz évvel később... több»
Szereplők: Zac Efron, William H. Macy, John Cena, Lex Scott Davis, Nathan Jones
79 Dűne: Második rész (2024)
(56) (14)
akció | dráma | kaland | sci-fi
Max
Egy messzi jövőben, amikor bolygóközi királyságok között oszlik meg a hatalom, két uralkodó dinasztia ádáz harcot vív az Arrakis bolygó feletti uralomért. E világon hatalmas... több»
Szereplők: Christopher Walken, Javier Bardem, Timothée Chalamet, Anya Taylor-Joy, Zendaya
68 A hercegnő és a sárkány (2024)
(29)
Netflix
Egy kötelességtudó leány beleegyezik, hogy hozzámegy egy jóképű herceghez, ám kiderül, hogy a királyi család egy ősi adósság törlesztésére akarja őt felhasználni... több»
Szereplők: Millie Bobby Brown, Robin Wright, Angela Bassett, Nick Robinson, Ray Winstone