A világ egyik legismertebb videojátékos karaktere Lara Croft. A Tomb Raider játékok 1996 óta tartják lázban a játékosokat, a fő széria eddig négy trilógiát ért meg. Ezek közül az utolsó 2013 és 2018 között készült el és egy új Larát mutatott be a játékosoknak. Egy sokkal törékenyebb, életszerűbb hőst, aki megihlette a filmkészítőket is. Így készülhetett el 2018-ra a Tomb Raider.

A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba; East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt.
Hátrahagyva addigi életét, Lara apja utolsó ismert tartózkodási helyét veszi célba: egy mesebeli sírkamrát, ami egy legendás szigeten, valahol Japán mellett található. Küldetésével nagy fába vágja a fejszéjét; már a sziget megközelítése is veszedelmes kalandot ígér. A tét nagyobb nem is lehetne Lara számára, aki a kedvezőtlen esélyekre fittyet hányva, éles eszére és tántoríthatatlanságára támaszkodva feszegeti tűrőképessége határait, útban az ismeretlen felé.

A filmet Roar Uthaug rendezte, aki Geneva Robertson-Dworet, Alastair Siddons és Evan Daugherty forgatókönyvéből dolgozhatott. A főhős Larát az Oscar díjas Alicia Vikander alakítja, mellette a további szerepekben Dominic West, Walton Goggins, Daniel Wu, Kristin Scott Thomas, Derek Jacobi, Hannah John-Kamen, Nick Frost és Jaime Winstone láthatók.

Bár az alapok jók voltak, sem a kritikusok, sem a rajongók nem voltak elragadtatva a filmtől. Legalábbis a Rotten Tomatoes oldalán előbbiek csupán 52, utóbbiak 55 százalékának tetszett. Ezzel szemben a Mafab olvasói sokkal jobbra értékelték, 75 százalékon áll a tetszési indexe. Ami a piszkos anyagiakat illeti, a durván 90-94 millió dolláros forgatási költségekre végül világszerte 275 millió dolláros bevétel érkezett, amihez a magyar közönség 230 millió forinttal járult hozzá, szóval e téren jól szerepelt a film.

A Tomb Raider mostantól a Maxon is megnézhető. Ha van élő előfizetésed a platformra, akkor elég a film adatlapján a logójára kattintanod és indul is a lejátszás. További hasonló filmajánlókat pedig lejjebb görgetve találsz.

75 Tomb Raider  (2018)

akció | fantasy | kaland | thriller

Hét évvel édesapja eltűnése után a 21 éves Lara úgy döntött, hogy nem veszi át a család nemzetközi cégének irányítását, helyette inkább biciklis futárként dolgozik... több»