Harry Potter folytatja tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A tizennégyéves varázslótanonc eddigi élete legnagyobb kihívásával szembesül. Valami ravasz mágiának köszönhetően neve bekerült a Tűz Serlegébe, és most akaratán kívül részt kell vennie a Trimágus Tusán, ahol nála jóval tapasztaltabb mágus növendékekkel kényszerül megküzdeni. Az iskolai verseny azonban csak felvezető színjátéka Voldemort, a Sötét Nagyúr színrelépésének, aki immár nemcsak varázserejét, hanem húsvér alakját is visszanyerte.
/ dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
David Abbot (Mark Ruffalo) San Franciscóba költözik, de ami itt vár rá, azt még álmában sem gondolta volna. Egy titokzatos nő időről időre feltűnik az új lakásában, akit Elizabethnek (Reese Witherspoon) hívnak, és váltig állítja, hogy ez az ő lakása. A zárak kicserélésével sem lehet távol tartani a nőt, aki úgy tűnik, kénye kedve szerint bukkan elő és tűnik el. David megpróbál a dolgok végére járni, ám a helyzet sokkal borzongatóbb, mint azt gondolta volna.
December 6-án, Misut (Cserhalmi György) felveszik reklám-Mikulásnak egy áruházhoz. Ugyanezen a téli napon Liza (Szilasi Blanka) megszökik a gyerekotthonból, mert egyszer régen, az anyukája azt ígérte neki, hogy ha majd 8 éves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Liza váratlanul odalép Misuhoz és kéri a biciklit. Csakhogy Misunak, az önző bárzongoristának esze ágában sincs biciklit venni, viszont Liza sem tágít mellőle, amíg nem teljesül a kívánsága.
/ dráma | romantikus | vígjáték | zenés
Daniel Daréus egy sikeres karmester, pályája éppen a csúcspontján van. Magánélete azonban közel sem hozott számára sikereket: magányos, sőt már-már szánalmas látni, hogy a karrierjéhez vezető út mennyire kicsavarta és kiégette. A szenvedés olyan fizikai és lelki törést okoz benne, ami odavezet, hogy Daniel hirtelen feladja pályáját és visszatér abba az észak svéd kisvárosba, ahol gyermekkorát töltötte. Hírnevének köszönhetően, ahogy az már egy kisvárosban lenni szokott többen csodálattal és kíváncsian, míg vannak akik gyanakvóan figyelik. Aztán egy nap felkérik, hogy vállalja el a város apró templomi kórusának irányítását. És a csütörtökönkénti dalolgatás közben mindenről és mindenkiről sok minden kiderül...
Egymástól merőben különböző személyiségek keresik a megértést és a könyörületet karácsony idején. Rose középkorú, elvált nő, akinek az édesanyja kórházban van, előrehaladott Alzheimer-kórban szenved. Rose szeretne mégegy lehetőséget kapni, hogy elmondja neki, mennyire szereti, ám az anyja már nem ismeri meg. A rendőrtiszt Mike egy pincér rögeszméjének célpontja lesz. Artie meg van győződve arról, hogy Mike az ő néhai feleségének a reinkarnációja. Mellesleg Mike a szép Ninát készült elvenni, de úgy tűnik, hogy a féltékenysége szétzilálja a kapcsolatukat.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Daniel egy lúzer, szinte semmi bevétele sincs, de még azt is megadóztatják. Kocsijával is mindig csak a baj van: vagy benzin nincs, vagy be kell tolni. A film az izlandi 20-30 évesek világát mutatja be.
Egy kisváros, amely kétségbeesetten próbál kilábalni a nehéz gazdasági időkből, veszélybe kerül, amikor a falánk Snakehead halak mutálódnak és túlélik a korábbi tó vegyszeres mérgezéseit.
Yoshimi Matsubara egy sötét, barátságtalan és dohos épületben él együtt ötéves lányával. A fiatal elvált asszony folyamatos küzdelmet folytat a kislánya elhelyezéséért. Teljes lébizonytalanságban élnek, és mindeközben szinte üldözi őket a falakon és a plafonon átszivárgó zavarosan sötét víz valamint egy vörös táska, ami időről időre megjelenik. A táska egy évekkel azelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt kislányé volt. Yoshimi szeretne erős maradni, de rettegése csak fokozódik ahogy fokozatosan felfedezi az összefüggéseket az egyre rémisztőbb események között.
/ dráma | életrajzi | háborús | kaland | történelmi
1429. Franciaország. Egy 18 éves egyszerű parasztlány Isten hírnökének vallja magát és kijelenti, hogy az õ vezetésével legyõzhetõ a világ legerõsebb hadserege és felszabadítható hazája. Megjelenését a megmaradt országrész vezetõi kezdetben kétkedéssel fogadják, ám a nép szentként tiszteli lányt, ezért a szorongatott helyzetben lévõ francia trónörökös kihasználja a helyzetet abban a reményben, hogy Johanna segítségével trónra juthat.
/ dráma | romantikus | thriller
Carlos Rueda feleségét elrabolja a Videla-kormány. A gyermekszínházat igazgató férfi neje ugyanis leleplező cikket írt a civilek eltűnéséről. Carlos és lánya mindent megtesz, hogy az asszony nyomára bukkanjon, s eközben a férfi különös látomásokat tapasztal. Ráébred, hogy új képességgel gyarapodott: akit kezével megérint, annak látja múltját, különös tekintettel az eltűnt hozzátartozójára. A dolognak híre megy, s elözönlik Carlos kertjét a bajbajutott segítségkérők, de a titkosrendőrség is szimatolni kezd.
A Rejtélyek asszonya: Gyilkos bosszú című epizódjában Samantha tanúként vesz részt egyik néhai barátja végrendeletének felolvasásán. Amikor az irat tartalmának felolvasása közben az elhunyt nővére szembesül az igazsággal, mely szerint semmit nem örököl testvére után, az asszony fellázad és hamisítással vádolja meg az örökösöket. Sam hisz neki, s amikor az asszonyt meggyilkolják, bizonyossá válik számára, hogy itt valami valóban nem stimmel...
/ dráma | életrajzi | romantikus
Harry (Johnathon Schaech) fiatalon elveszíti az édesapját. Szinte gyerek még, amikor munkába áll. Öccsével, Theoval (Mark Ruffalo) sokat gyakorol, bűvészmutatványaiktól pedig elámul a közönség.
Oroszországot csupán egyetlen ember mentheti meg a nukleáris háborútól: egy amerikai mesterlövész, aki azt a feladatot kapja, hogy elimináljon egy csecsen atomerõművet, mielõtt terroristák felrobbanthatnák a reaktorát, ártatlan ezrek halálát okozva. A kommandós behatol a szigorúan õrzött építménybe, megjelöli az objektumot az amerikai rakétatámadás számára, majd elmenekül. Amikor rájön, hogy nem a terroristák, hanem a rakéták fogják beindítani a láncreakciót, világossá válik számára, hogy felültették. Mivel egyedül csak õ képes megállítani a katasztrófát, kénytelen ismét betörni az erõműbe, mielõtt lejár az idõ, s kirobban az atomháború.
Mikor az MTV csatorna tehetségkutató viadalát Josh nyeri meg, nyereményként elviheti az egész osztályt egy szigetre szórakozni, ahol nem mellesleg fő produkcióként még Carmen Electra show-műsorát is megnézhetik. Persze mindenki nagy izgalommal veti bele magát a dologba, de a koncert kellős közepén mutáns állatok tűnnek fel, később viszont kiderül, hogy itt korábban nukleáris kísérleteket csináltak. A óriáshangyák megtámadják a fiatalokat, aután a hangyakirálynő elviszi Carmen-t. Josh viszont utánuk megy, hogy a szívének oly kedves nőt megmentse.
/ animáció | családi | musical | romantikus | vígjáték
Kronk kétségbeesetten próbálja megtalálni a módját, hogy lenyűgözze apját, akinek sosem tud megfelelni. De amikor a dolgok rosszul mennek, Kronk komikus sebességbe kapcsol, és rájön, hogy az élet igazi gazdagsága a barátai és az, hogy "hűséges vagy a groove-odhoz".
Bryce Chadwick egy arrogáns és lehetetlen alak, aki mind a családját, mind pedig az alkalmazottjait rettegésben tartja. Leginkább azonban húga, Beth szenved tőle és attól, hogy a férfi folyton erőszakosan szól bele az életébe. Akkor telik be a pohár Beth-nél, amikor egy nap Bryce azzal áll elő, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, mert különben kirúgja és kitagadja őt.
/ dráma
A festeni vagy szeretkezni című filmben a nyugdíjas időjós és festőnő kedvese megvásárol egy kis falusi házat, ahol jó kapcsolatot alakít ki fiatal szomszédaikkal. Mikor a furcsa fiatal pár háza kiég, odaköltöznek az idősekhez, és segítik felfedezni kapcsolatuk leplezett titkait...
Almadi nyomozó egy intelligens, művelt pszichopatára vadászik, aki sorra szedi áldozatait. A nyomozónak nem csupán egy gyilkossal kell szembenéznie, hanem a város társadalmi hanyatlásával, és saját kísértő múltjával is.
Jacki a Clam Dandy női együttes frontembere. Igazi karriert azonban eddig nem tudtak kiépíteni. Utolsó esélyük egy producer, de a meghallgatás előtt régi titkokra derül fény.
Tomból hős csinál a média, miután kisvárosi vedéglőjében meghiúsít egy rablótámadást, és önvédelemből megöl két körözött bűnözőt. A férfi megpróbál visszailleszkedni a normális hétköznapokban, azonban egy titozatos idegen megjelenése felbolygatja addig sem túl nyugodt életét.