Egyetértésben sokakkal, akik szerint az úgynevezett kortalanság, ha sok más esetben nem is, de itt a filmművészetben mindenképpen érvényes. Nem tekinthető ebben az értelemben avíttnak vagy idejétmúltnak, hogyhogy nem érdektelennek és mondanivaló nélkülinek csupán azért egy több évtizeddel ezelőtti alkotás, mert egy adott generáció már letűnt. Éppen ellenkezőleg, tekintettel arra, hogy a mondanivaló, amit minden néző önfeledt vár, nem viseli az idő jegyeit.
Az Éjféli cowboy tudvalevően a hollywoodi új hullám kezdetén készült, abban az időben, amikor felfrissült az alkotásvágy, önfeledten kezdtek kibontakozni tehetségesebbnél tehetségesebb rendezők. A mozitörténetben az egyik legtermékenyebb időszak köszöntött be, melyet azóta sem sikerült túlszárnyalni. Amit jelentett mindez – az a maradéktalanul megélt hitelesség, az elképesztő drámai mélység. Valóban istenek keltek életre, olyan éra virágzott ki újra, amelyben a szó legeredetibb értemében minden egyes jelenet kompozícióihletettségű volt.
E tragikus mű esetében mindinkább igazak ezen állítások – alighogy mondanivalóját kifejteni igyekezett, máris porig rombolt egy kártyavár alapokon álló étoszt. Hőseink e jobbára érzelmileg kiüresedett sivár környezetben – bár először észrevehetetlenül –, mint két bicebóca, egymás kiegészítőjeként léteznek. A vidéki piperkőc szépfiú magabiztos külcsínnel, de valószínűtlenül zavarba ejtő naivitással próbálja rabul ejteni a „várost”. Méltó társa épp ellenkezőleg, sutaságát a hétköznapokban edzett intellektusa ellensúlyozza. Egymásra találásuk mindkettőjük számára egy újra értékelése eddigi meggyőződésüknek. Hisz a ráeszmélés hamar elkövetkezik, félszeg próbálkozásaik egy a többiek számára érthetetlen nyelven, fagarasként peregnek le az emberekről. Túl kevés munícióval szerelkeztek fel talán, így másra nem marad idejük, mint megmaradt hitükkel talán egy más helyen újra értelmet tudjanak adni életüknek. Ahol még van tartalma olyan szavaknak, mint az önzetlenség, az odaadás vagy az önfeláldozás.
Egyetértésben sokakkal, akik szerint az úgynevezett kortalanság, ha sok más esetben nem is, de itt a filmművészetben mindenképpen érvényes. Nem tekinthető ebben az értelemben avíttnak vagy idejétmúltnak, hogyhogy nem érdektelennek és mondanivaló nélkülinek csupán azért egy több évtizeddel ezelőtti alkotás, mert egy adott generáció már letűnt. Éppen ellenkezőleg, tekintettel arra, hogy a mondanivaló, amit minden néző önfeledt vár, nem viseli az idő jegyeit.
Az Éjféli cowboy tudvalevően a hollywoodi új hullám kezdetén készült, abban az időben, amikor felfrissült az alkotásvágy, önfeledten kezdtek kibontakozni tehetségesebbnél tehetségesebb rendezők. A mozitörténetben az egyik legtermékenyebb időszak köszöntött be, melyet azóta sem sikerült túlszárnyalni. Amit jelentett mindez – az a maradéktalanul megélt hitelesség, az elképesztő drámai mélység. Valóban istenek keltek életre, olyan éra virágzott ki újra, amelyben a szó legeredetibb értemében minden egyes jelenet kompozícióihletettségű volt.
E tragikus mű esetében mindinkább igazak ezen állítások – alighogy mondanivalóját kifejteni igyekezett, máris porig rombolt egy kártyavár alapokon álló étoszt. Hőseink e jobbára érzelmileg kiüresedett sivár környezetben – bár először észrevehetetlenül –, mint két bicebóca, egymás kiegészítőjeként léteznek. A vidéki piperkőc szépfiú magabiztos külcsínnel, de valószínűtlenül zavarba ejtő naivitással próbálja rabul ejteni a „várost”. Méltó társa épp ellenkezőleg, sutaságát a hétköznapokban edzett intellektusa ellensúlyozza. Egymásra találásuk mindkettőjük számára egy újra értékelése eddigi meggyőződésüknek. Hisz a ráeszmélés hamar elkövetkezik, félszeg próbálkozásaik egy a többiek számára érthetetlen nyelven, fagarasként peregnek le az emberekről. Túl kevés munícióval szerelkeztek fel talán, így másra nem marad idejük, mint megmaradt hitükkel talán egy más helyen újra értelmet tudjanak adni életüknek. Ahol még van tartalma olyan szavaknak, mint az önzetlenség, az odaadás vagy az önfeláldozás.