Vélelmezhető, hogy Zeffirellinél nem ért senki jobban a történelmi drámákhoz, de ez is, mint minden, szubjektív. Mégis az érzelmi palettán kiválóan egyensúlyoz, finom részletek révén, mint puha felhőkön lépdelve közelít az emocionális végkifejlethez. C. Gainsbourg a színjátszás terén csak később mutatta meg igazán tigriskarmait, mégis ha valaki későbbi műveit látta először, visszakövetkeztetve nem tud elvonatkoztatni ettől.
Továbbá felvetődik a rendkívül groteszk kérdés, ki és milyen indíttatásból gondolta, hogy a latin - mint olyan - úgymond mágikus erővel felruházott nyelv. Vagy ez a modern fogyasztók számára mindegy, meglehetősen más, elég érdekesen hangzik, biztosan jó. Talán a sorozatfilm azon epizódja, amely leginkább megmerítkezik önmaga pátoszában.
Érthetetlen, hogy miért fordulnak állandóan az antik görögség témáihoz. Oly távolságtartóan, felületesen állni hozzá, mint sok más hasonló feldolgozásban, nemcsak nevetséges, hanem vállalhatatlan is egyben. Voltak korszakok a filmgyártásban, amikor a történelmi eposzok még roppant igényességgel készültek - de ma hasonlóképp, mint a sci-finek, sajnos egyelőre lejárt az idejük.
A tökéletes precizitással kivitelezett bosszúeposz, mely olyan fogást talál az emberek pszichéjében, ami ezt az átütő és egyöntetű véleményt adja. Mégis pont ez az adekvát cselekményfolyam teszi kissé szárazzá és hangsúlytalanná.
80 Jane Eyre (1996)