Azt hittem, az elmúlt húsz évnek már minden fontosabb filmjét sikerült elcsípnem, de ez valahogy kimaradt, érthetetlen. Sam Mendesnek simán a legjobb filmje, és ehhez minden profi segítség a rendelkezésére állt a stábjában. Már az első percekben nyilvánvalóvá válik, hogy profi alkotással van dolgunk, majd a cselekmény elsöprő erővel visz minket végig, az utolsó percig. A forgatókönyv nagyszerű, DiCaprio hozza az élettől megfutamodó férj előbb szerethető, majd ellenszenves, végül szánandó figuráját, Winslet egyértelműen a saját tehetsége okán játszhatja a feleséget, nem azért, mert ekkoriban pont Mendes felesége volt a hétköznapokban – és remekül oldja meg. A mellékszereplők alakításai között is akad néhány igazán nagyszerű, a személyes kedvencem Michael Shannon, aki valósággal sziporkázik a mindenkinél normálisabbnak tűnő pszichiátriai gondozott szerepében. Nagyjából mindenki ismeri A remény rabjai című filmet, az a helyzet, hogy stílusában baromira emlékeztet rá, felidézi ez a film, és nagyon jól áll neki. Mendesnek nyilván nagy példaképe az a rendezés, és filmjéhez az az operatőr és az a zeneszerző rakja hozzá a maga részét, mint Frank Darabont egykori legendás munkájában. Az eredmény magáért beszél, ezt mindenkinek látnia kell, nincs mese.
Azt hittem, az elmúlt húsz évnek már minden fontosabb filmjét sikerült elcsípnem, de ez valahogy kimaradt, érthetetlen. Sam Mendesnek simán a legjobb filmje, és ehhez minden profi segítség a rendelkezésére állt a stábjában. Már az első percekben nyilvánvalóvá válik, hogy profi alkotással van dolgunk, majd a cselekmény elsöprő erővel visz minket végig, az utolsó percig. A forgatókönyv nagyszerű, DiCaprio hozza az élettől megfutamodó férj előbb szerethető, majd ellenszenves, végül szánandó figuráját, Winslet egyértelműen a saját tehetsége okán játszhatja a feleséget, nem azért, mert ekkoriban pont Mendes felesége volt a hétköznapokban – és remekül oldja meg. A mellékszereplők alakításai között is akad néhány igazán nagyszerű, a személyes kedvencem Michael Shannon, aki valósággal sziporkázik a mindenkinél normálisabbnak tűnő pszichiátriai gondozott szerepében. Nagyjából mindenki ismeri A remény rabjai című filmet, az a helyzet, hogy stílusában baromira emlékeztet rá, felidézi ez a film, és nagyon jól áll neki. Mendesnek nyilván nagy példaképe az a rendezés, és filmjéhez az az operatőr és az a zeneszerző rakja hozzá a maga részét, mint Frank Darabont egykori legendás munkájában. Az eredmény magáért beszél, ezt mindenkinek látnia kell, nincs mese.