Közösség

Vélemény:

 

72 A merénylet - Szarajevó 1914

(2014)

A merénylet - Szarajevó 1914

 
Berto49   2018.11.04 20:36
0

A történelem egyik legdilettánsabb módon megszervezett merénylete közvetve 17 millió emberéletet követelt. A kilőtt pisztolygolyók pedig közvetlenül három ember halálát okozták, mivel az akkori feltételezés szerint Zsófia főhercegné állapotos volt.. Ugyanakkor a gyilkosságot végrehajtó Gavrilo Principet (aki a merénylet idején még nem töltötte be a huszadik életévét, ezért nem is végezték ki) Szerbiában nemzeti hősként tisztelik, emlékét szobrok, emléktáblák, stb. őrzik. A Sors TBC képében azonban igazságot szolgáltatott, hiszen a merénylő három, vagy négy év múlva a börtönben ebben a kórban halt meg. A halálos lövéseket megelőzte egy időzített bomba elhajítása is, de az „rossz” helyen és időben robbant fel, a tettes, Nedeljko Čabrinović beugrott az akkor éppen sekély Miljacka folyóba, közben ciánnal öngyilkosságot kísérelt meg, de az hatástalannak bizonyult. A börtönben vele is a tüdőbaj végzett. (Ide kívánkozik az a különös egybeesés, hogy korábban a trónörökös is ebben a betegségben szenvedett, de a hosszas egyiptomi tartózkodása és az orvosi kezelések következtében meggyógyult.) Erősen vitatott kérdés, hogy a merénylet oka, vagy következménye a négy évig tartó, a történelem addigi legszélesebb körű háborújának, amelyben 40 ország vett részt. Erre pro és kontra válaszok léteznek, eldönteni azonban szinte lehetetlen. A film hitelesnek tűnő történelmi tabló, megpróbálja rekonstruálni a 100 évvel azelőtti háttérben zajló nyomozás eseményeit.