Szerintem nem túlzok azzal a kijelentésemmel, hogy jelen filmünk esetében talán csak Sylvester Stallone neve csábította a képernyő elé a legtöbb nézőt, és hát amit végeredményében kaptunk a D-Tox című filmtől, az finoman szólva is erősen megkérdőjelezhető, leginkább a minőség terén.
Úgy gondolom, hogy rengeteg minden adva volt ahhoz, hogy jelen filmünket egy magasabb osztályba sorolhassuk, hisz, mint ahogy fentebb már említettem, Sylvester Stallone neve hallatán senki nem gondolta volna azt, hogy aláírna egy harmadosztálybéli thrillerhez. Mindezt írom úgy, hogy nem csak Mr. Stallone neve csenghet ismerősen a film nézőinek, merthogy olyan színészek vállaltak szerepet jelen produkciónkban, mint Charles S. Dutton, Kris Kristofferson (1936-2024), Jeffrey Wright, Tom Berenger, Stephen Lang és nem utolsósorban Robert Patrick. Na azért a 2000-es évek legelején egy efféle névsorral büszkélkedő filmtől a néző bőven elvárna valami maradandóbbat, mint amit itt kapunk a kicsivel több mint másfél órás játékideje alatt. Ugyanis ebben a filmben valahogy még az ismertebb színészek sem domináltak annyira.
Pedig a kellően impozáns színészek nevei mellett még a további stábtagok közt is akad azért egy-két ismertebb illető. Kezdésként itt van Jim Gillespie a rendezői székben, akinek egy efféle tematikájú thrillert kellő szakértelemmel le kellett volna tudnia vezényelni, főleg abból a szempontból, hogy a terep egyáltalán nem lehetett ismeretlen számára. Ugyanis az ezelőtti rendezésében (az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című filmjében) még bőven tudta, hogy miként kell feltöltenie a filmjét kellő mennyiségű feszültséggel. Na, ez itt ebből a filmből számomra nagyon hiányzott!
Aztán ott volt a film zeneszerzője, név szerint John Powell, aki szerintem egy nagyon jó zeneszerző, de egyáltalán nem a horror avagy a thriller műfaján belül. Sajnos jelen filmünk esetében is sokkal jobban törekedett a dinamikus, akciódúsabb zenei betétek használatára, csakhogy a D-Tox nem éppen egy akciófilm (bár lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább azt akartak volna készíteni belőle), így pedig számomra eléggé műfajt tévesztett a filmhez komponált munkássága jelen esetben.
Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem tetszett a film története. Merthogy valóban jó a D-Tox története, hisz van ebben szinte minden, amit a néző elvárna egy kellően izgalmas thriller esetében. Már maga a történet kezdete is kellően sodró lendülettel viszi a nézőjét, majd jön a drámai veszteség, és innentől próbál leginkább műfajt váltani a film, és teszi mindezt kezdetben kimondottan jól, hisz erősen megpróbál játszani az elszigeteltség és a bizalmatlanság érzeteivel. Ehhez szinte tökéletesen meg is találták a film cselekményéül szolgáló helyszínt, hisz kellően nyomasztó, és erősen érződik az elszigeteltség is rajta. Csakhogy itt kezdődnek a gondok, ugyanis a forgatókönyvíró (Ron L. Brinkerhoff) nem volt rest eldurrogtatni megannyi klisét ahhoz, hogy megpróbálja minél feszültebbé alakítani a film történetét. Csakhogy itt érkezünk el történetileg a legnagyobb gondomhoz, méghozzá, hogy teljesen súlytalanná válik a film feszültségkeltése. Bár hullanak a filmbéli karakterek, de egyik elhalálozásában sem volt semmi kreativitás, semmi emlékezetes számomra. Továbbá a történet lezárása is mentes volt mindenfajta érzelmektől, pedig hát Stallone filmbéli karakterétől ennél azért sokkal többet vártam volna.
Összegezve, a D-Tox nem lett volna egy rossz thriller, ha mert volna sokkal keményebben hozzányúlni az adott történetéhez, de így ebben a formában nálam csak egy nagyon halovány három csillagocskára volt elegendő.
66 D-Tox (2002)
horror | krimi | misztikus | thriller
Hogy kiheverje egy brutális bűntett szemtanújaként elszenvedett lelki megrázkódtatását, Jake Malloy FBI ügynök (Sylvester Stallone) elmegy egy rendőrtisztek számára fenntartott... több»
Szereplők: Sylvester Stallone, Kris Kristofferson, Jeffrey Wright, Tom Berenger, Charles S. Dutton
