Közösség

Vélemény:

 

NA 일지매

Izgalmas sorozat

 
Teemeah   2020.02.08 13:47
0

Szeretem ezt a sorozatot, egyik első történelmi K-drámám volt, és én általában nem szeretem a történelmi sorozatokat. Picit vontatottan kezdődik, az első 4 részt túl kell élni, de utána már teljesen jó. Persze megvannak benne a klisék, és I Dzsungi nem tud hihetően sírni benne (azóta azért fejlődött a technikája, szerencsére). Jó a történet, remek az akció, jók a színészek. A koreai szaguk sorozatokhoz híven sok benne a mészárlás, nem szűkölködnek a hullákkal. Persze a romantika sem hiányozhat belőle, ne is várjátok, hogy ez csupán akciósorozat lenne.