Közösség

Vélemény:

 

82 Donnie Darko

(2001)

Ha eddig még nem agyaltál filmen, most majd fogsz!

 
Erik Csok   2023.10.31 20:19
1

Régóta érdekelt a film, halottam, hogy kultfilm, sokan szeretik, és olyan fajta film, ami nem mindennapi. És egyet is értek ezekkel a dolgokkal. Nagyon érdekes a film, külön kategóriába nem tudnám sorolni, mert van ebben minden. Egy nem mindennapi történetet kapunk, amit értünk is, egészen addig, míg el nem jutunk a film végéhez, ami minden felborít. Persze ez csak jó, én szeretek agyalni filmeken, és garantáltan aki megnézi ezt a filmet, az is fog. (Persze ha szereti az ehhez hasonló filmeket az ember.) Kis társadalomkritika is akad benne, valamint a filmben egy szimpatikus karakter sincs úgy igazán. A színészek nagyon jól alakítanak, mindenki, és ezt szó szerint kell érteni. Ki kell emelnem Jake Gyllenhaal alakítását, akinek ez volt az első komolyabb szerepe, úgy, hogy mindössze itt még csak 21 éves volt, de már ekkor és itt is elég nagyot alakított, nem csoda, hogy sokan ezzel a karakterrel kötik össze nevét, mert tényleg egybeforrt Donnie karakterével. Egyszóval nekem tetszett, érdekes, de egyben egy nagyon fura film is, ami gondolkodásra tudja késztetni az ember agyát, szóval, aki szereti az ehhez hasonló filmeket, az nézze meg!