Közösség

Vélemény:

 

77 Project X - A buli elszabadul

(2012)

5/10 - de csak mert szerintem nem film

 
Ahoj poplacsek   2024.04.02 22:14
0

Szuper vicces menet volt, és közben időnként sokkoló is volt nézni, úgyhogy erre mondják azt filmek esetében, hogy hű, de meg volt csinálva. Viszont ez műfajilag nem film, hanem egy jó hosszúra nyúlt TikTok videó vagy valami ilyesmi. Én is ilyen minőségű felvételeket csináltam, amikor újdonság volt a videókamera és ifjonc hülye gyerek voltam. A tizen-huszonévesek számára ez szerintem egyfajta bulivígjáték, a tinédzserkorú gyerekekkel rendelkező szülőknek horror, az időseknek pedig egy újabb lehetőség a megbotránkozásra és a rettenetes új generáció feletti sopánkodásra. A mi gyerekeink szerencsére már kirepültek, annak idején szülőként hárítottam pár házibuli próbálkozást, azt hiszem, igazam volt :)). Az életem úgy hozta, hogy voltam amerikai buliban 1-2x, azok csak annyira csúsztak ki a kontroll alól, mint itt a film közepéig tartó rész, azaz azok még konszolidáltnak voltak nevezhetőek. Ennek ellenére meg tudom erősíteni, hogy ez a szélsőséges buli hozzáállás szerves része az amerikai kultúrának. Az a szülő, aki ott megengedi, hogy a gyereke bulit tartson, az nagyon bátor vagy hülye, vagy mindkettő. Menjenek, béreljenek ki egy lerúgott kocsmát vagy bezárt lovastanyát, aztán nyomják orrvérzésig, nálunk ez volt a formula, tudom ajánlani másoknak is, akik nem akarnak így járni, mint a filmben. :)