A második közös filmje apának és fiának, és az első, amiben együtt szerepelnek. (A Mausamban Pankaj Kapur rendezte a fiát, Shahid Kapoort.) Egy romantikus vígjáték, és annak minden alapkövetelményének eleget is tesz. Persze a humoros jelenetek néha túllőnek a célon, mint például amikor elhalálozik a család nagyasszonya, és a holttestét kényszermegoldásból élőként szerepeltetik, de annyira nem volt morbid, hogy rossz érzéseim legyenek.
Alapsztoriként a minden indiai romkomok örök receptjére épül a film, egy esküvőre készülődnek a teljes történet alatt. A két kőgazdag család (mindketten a csődhöz közel) kibérel egy angliai kastélyt, hogy ott ünnepeljék meg a nászt, a szokásos egy hetes mindenféle rituáléval, hagyományos összejövetellel.
A nyilvánvalóan érdekből köttetendő frigy azonban már az elején repedezésekkel indul, később jól össze is törik, de a tényleges két főszereplő, a menyasszony húga, és az esküvőszervező közötti románc története sem teljesen sima ügy. Alia Bhatt egy új oldaláról mutatkozik be, a család kívülállója szerepkörében (no, nem mint feketebárány, hanem, mint aki valahogyan nem passzol bele, de igyekszik jó képet vágni hozzá). Shahid Kapoor pedig ízig-vérig szervezőzseni, aki balszerencséjére egy mókás lányba szeret bele, a történet során pedig kiderül, hogy ugyanaz a problémájuk, mindketten krónikus insomniában (álmatlanság) szenvednek.
Mégis a leghálásabb szerepkör Pankaj Kapurnak jutott, a zseniálisan tutyimutyi apa szerepében, aki őrlődik egyrészt az anyja-felesége irányából érkező folyamatos gazdasági és társadalmi elnyomás, másrészt a leányai iránti feltétlen szeretet között, hihetetlenül összetett játékkal oldotta meg.
Nagyon sok szereplő volt, sokukat nem tudtam megjegyezni, de egy jelenet nagyon megragadt bennem: amikor a túlsúlyos menyasszonynál elszakad a cérna, és fehérneműre vetkőzik a vőlegénye és a násznép előtt, hogy megmutassa teljes valóját, abban a pillanatban elfogadva saját magát, és fütyülve a társadalmi elvárásokra, végre önmagára találva és megerősödve. Nagyon erős jelenet volt, tízpontos!
Kedvesen oldották meg a visszaemlékezéseket, rajzfilmszerűen, ami azért volt szívet melengető, mert nem kellett elrontott fiatalító maszkokat bámulnom.
A rengeteg vígjátéki elemet felvonultató filmben volt egy, ami közben prüszköltem a nevetéstől, amikor a keddenként vegetáriánus família meglátva a rengeteg húst, végső kétségbeesésében gombára és sütire fanyalodik, nem tudva, hogy mindkettő erősen hallucinogén, és a népes ármádia ennek következtében meglepő dolgokra ragadtatja magát. Az a jelenet, áááá! :DDDD
A dalok, táncok nagyon jók voltak, egy-kettő a fülemben is maradt. Megjegyzem: egy se volt feliratozva, amitől azért már egy kicsit el vagyok szokva.
Aranyos, szívmelengető film.
