Harrison Ford 1981-ben bújt először a legendás régész-kalandor, Indiana Jones bőrébe, nem sokkal azután, hogy szerepelt egy másik filmtörténeti legendában, a Csillagok háborúja: Egy új reményben. A szintén George Lucas ötlete alapján és Steven Spielberg rendezésében készült Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóinak mára már bérelt helye van a kultfilmek polcán, sőt a komplett trilógia is ide sorolható az 1984-ben és 1989-ben érkező folytatásokkal együtt.
Azonban – ahogy az már lenni szokott manapság – az önmagában is teljes trilógiát 2008-ban újra elővették, és egy erősen megkérdőjelezhető folytatás született az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága formájában.
Az Indiana Jones-széria azonban kétségkívül megérdemel egy méltó lezárást, az ikonikus karakter pedig egy méltó búcsút. És el is érkeztünk jelen alkotáshoz, Indiana Jones ötödik kalandjához, mely ezt a méltó búcsúztatást hivatott abszolválni.
Harrison Ford immár 80 esztendősen tért vissza az utolsó nagy kalandra, azonban az előző négy részt levezénylő Steven Spielberget már a következő generációt képviselő James Mangold váltotta a rendező székben.
A film alaptémáját is hasonló kérdések és gondolatok adják: 1969-et írunk, a nyugdíjba készülő Indyt pedig rettenetesen megviseli, hogy annyira megváltozott körülötte a világ. Ő egy másik kor szülötte, egy másik éra hőse, akit az új generáció már nem ért meg, nem értékel, és ő maga sem a régi már: a nagy Indiana Jones menthetetlenül megöregedett. Apátiájából régi barátjának lánya, egyben keresztlánya, Helena (Fhoebe Waller-Bridge) szakítja ki, aki egy rég elfeledett ereklye, Arkhimédész tárcsájának nyomába ered, aminek egyik felét Indy és Helena apja még a II. világháború idején loptak el a nácik orra elől. És kezdetét veszi a kontinenseken, sőt téren és időn átívelő kaland földön, föld alatt, vízben, levegőben és minden egyéb módon.
A film tempójával és feszességével még annak ellenére sincsenek gondok, hogy a leghosszabb Indiana Jones-filmről beszélünk. Az események pörögnek, szinte minden negyedórára jut egy-egy látványos akciójelenet, a látványvilág és a CGI pedig tökéletes. Még a nyitójelenetben, a digitálisan megfiatalított Harrison Ford jeleneteiben sem lóg ki különösebben a lóláb, nem beszélve arról, hogy mennyire jó újra a réginek látni őt.
De nemcsak az egyébként a film egyik csúcspontjának számító fiatal Indy-jelenetben, hanem az egész filmen keresztül dübörög a fanservice, rengeteg szívmelengető utalással a korábbi részekre. A nosztalgiavonat minden rajongónál be fog találni, de akár az előző részek ismerete nélkül is élvezhető.
Ugyanakkor az egyik csavarként behozza az időutazást, mint témát, amivel Mangold egyértelműen az Y-generáció ingerküszöbére, igényeire igyekszik reflektálni. (A Marvel multiverzumos alkotásai mellett a Minden, mindenhol, mindenkor is ezzel a témával tarolta le az Oscart, de a DC is kacérkodott a témával a Flashben.) Divatosnak divatos, de nem a legkreatívabb csavar.
Harrison Ford még mindig elviszi a vállán a mozit, kora ellenére még mindig jól áll neki a szerep. Az életuntságot, mizantrópiát, depressziót leszámítva (amivel egyébként a Disney az idős Luke Skywalker karakterét is komolytalanná tette) mindig is szinte ilyennek képzeltük a megöregedett Indyt. Leheletnyivel több vagányságot, pimaszságot még elbírt volna a karakter, de így is le a kalappal Harrison Ford teljesítménye előtt.
Fhoebe Waller-Bridge láthatóan nagyon élvezi a vadóc Helena szerepét, aki le sem tagadhatná, hogy mennyire sokat inspirálódott a fiatal Marion karakteréből. Indiana Jones keresztlányaként, cinkosaként jól színesítette a történetet, azonban amikor csak ő került reflektorfényben, már nem működött olyan jól a karakter. Ha volt a készítők részéről olyan ambíció, amely Indy utódjának szánta őt jövőbeli spin-offokban, ahhoz már valószínűleg nem lesz elég kraft a karakterben, de ez persze még a jövő zenéje.
És ha már zene; John Williams ikonikus dallamai is újra felcsendülnek, szóval a zene egyszerűen tökéletes.
James Mangold filmje ugyan nem nő fel a Spielberg-féle trilógiához, de egy szórakoztató, régivágású kalandfilmet készített, ami létrejöttének elsődleges célját is teljesíti: kijavítja a kristálykoponya királysága által ejtett csorbát, és méltóképpen búcsúztatja el a filmtörténet egyik legjobb karakterét, Indiana Jonest.
1969-ben Indiana Jones döntő pillanathoz érkezik az életében. Miután több mint tíz éven át tanított a New York-i Hunter College-ban, a neves professzor és régész, aki szerény... több»
Szereplők: Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Antonio Banderas, John Rhys-Davies
