Közösség

Vélemény:

 

69 Végső állomás 5.

(2011)

Végső állomás 5.

 
moov18   2016.02.04 17:09
0

Ez a végeérhetetlen "halál" téma mostanra betetőzni látszik, kezdi önmagát emészteni és laposodni. A központi téma ugyanaz, ugyanazon motívumokból merít. Eltelt több mint 5 év az utolsó leforgatása óta, viszont valamiért azt érzem, hogy koránt sincs vége. Valaki majd feléleszti a témát idővel, és próbál profitot termelni belőle. A korábbi részekről - a saját filmes oldalukon - azt gondolom részletességgel kifejtettem már véleményem. A sorozat húzóereje voltaképpen az első két rész, a harmadik próbál csatlakozni de lemarad teljesítmény nyújtásban. A negyedik abszolút hanyagolható, hibákkal ömlesztve, forintot sem érő látványelemekkel. Ez az ötödik rész azért jobbat produkál, mint az imént említett borzadály, viszont a triumvirátushoz sem tud társulni. Na, talán a harmadik résszel még szóba hozható, de így is köröket ver az idétlen autóversenyzős elődjére. Itt is voltak azért "klasszikus" végső állomás jelenetek, most hirtelen a gerendagyakorlatos rész ugrott be. Mindent gyanúba kever a film, a ventilátorlapátokat, a szellőzőket, mindent! Már mindenre gondoltam, amíg bekövetkezett maga a baleset. Igen, volt időm gondolkodni bőséggel, ugyanis ment a hatásvadászat, az időhúzás, a feszültségteremtés több-kevesebb sikerrel. A film egyébként kisebb-nagyobb fordulatokkal is meglep minket, értek pozitív csalódások. Röviden: érdemes megnézni, jó a sorozat, még ez is élvezhető. A negyediket pedig úgy, ahogy van sztornózzuk!