2024.04.19 10:55 Kóborló Olvasottság: <100x
3

A démoni Annabelle baba létrejötte

Folytatva a kronológiai sorrendet az úgynevezett The Conjuring Universe filmjeinél, a napokban újranéztem az Annabelle 2: A teremtést, és hát szomorúan kellett konstatálnom, hogy sajnos második megtekintésekor már messze nem találtam annyira zseniálisnak eme produkciót, mint évekkel ezelőtt, az első megtekintése alkalmával. Persze mindez egy filmen belül (ráadásul egy horrorfilmen belül) nem annyira meglepő, hisz a meglepetés ereje második megtekintésre azért némileg elvész, no de ne legyünk ennyire szigorúak, ugyanis jelen filmünk jóval több pozitívumot tartogatott, mint mondjuk a 2014-es Annabelle. Mivel az úgynevezett The Conjuring Universe 2023-ra immáron kilenc filmre hízott (és ha lehet hinni az előrejelzésekben, akkor 2024-ben a Démonok között negyedik felvonásával már a tizedik filmnél fog járni), így nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind anyagilag, mind pedig többségében kritikailag is egy sikeres franchise építésről beszélhetünk. Előző hónapban, amikor elkezdtem eme franchise filmjeit újranézni, sokat gondolkodtam azon, hogy vajon megjelenési sorrendben nézzem újra őket, vagy a kronológiai sorrend lenne a jobb. Végül a kronológiai sorrendnél maradtam, ugyanis így talán jobban épülnek egymásra a soron következő filmek. Na de eme apróbb kitekintő után, lássuk hát, hogy milyen is lett az Annabelle 2: A teremtés című film!

Eme franchise időbéli sorrendjén belül a 2017-es Annabelle 2: A teremtés a második film lenne (eme sorrend első felvonása a 2018-as Az apáca volt), és az én szememben eme produkció jóval jobbra sikeredett, mint mondjuk a 2018-as Az apáca, merthogy egy összetettebb történetet láthatunk eme film esetében. Ráadásul míg a 2018-as Az apácában tulajdonképpen csak az első negyedórányi játékidejében voltak kielégítőek a horrorhatások számomra, addig jelen filmünk esetében pont hogy ez fordítva volt. Ugyanis a film forgatókönyvírója, Gary Dauberman bőven szánt elegendő játékidőt arra, hogy felvezesse a film történetét. Továbbá azt is csak pozitívan tudtam fogadni, hogy eme történetnek egy igencsak jelentős részét egyáltalán nem a démoni Annabelle baba képezi, hanem a horrortörténet hátterében megbújó családi tragédia, ezáltal pedig kissé közelebb érezhetjük magunkat a filmbéli Mullins családhoz. Ráadásul ügyes húzásnak tartottam azt is a film forgatókönyvírójától, hogy gyerekekkel töltötte fel a története további karaktereit, ezáltal pedig jóval fogékonyabbak lehetünk arra, amint keresztül kell hogy menjenek majd a történet alatt. Bár mindez azért egypár kockázati tényezőt is magával hozott, ugyanis gyerekszereplőket horrorfilmek esetében jóval kevésbé szoktak beáldozni a horror oltárán (még szerencsére), ezáltal pedig csak reménykedhetünk abban, hogy mindez eme film esetében sem lesz ez másként. Szerencsére ama kockázati tényezőt is kimondottan ügyesen kitudtak védeni a film történetében, hogy számos más horrorfilm esetében a gyerekkaraktereket alakító színészek nem mindig tudtak egységesen jó alakításokat hozni, de eme produkció esetében mindez nem így volt, merthogy egytől egyig jó és erős alakításokat láthatunk tőlük.

A démoni Annabelle baba létrejötte

Maga a film története sem kapkodó, ugyanis fokozatosan adagolja a feszültségelemeket. Kezdetben csak sejtetések formájában ölt némileg testet az a fajta terror, amire számítunk, majd egyre brutálisabb eszközökhöz folyamodnak, tehát kimondottan dicséretesre sikeredett a film feszültségfokozása az én szememben. Ráadásul mindezt kellő mértékben tudták megtámogatni minőségi vágásokkal, és kellően hátborzongató zenei aláfestésekkel.

Talán csak egy apróbb negatívumot tudnék maga a történethez, avagy a filmhez hozzáfűzni, hogy számomra kissé kevés volt az Annabelle történet a játékidő végére. Ugyanis a különféle démoni manifesztációk túlságosan is eloszlanak a film játékideje alatt, és jóval kevésbé érződik eme jelenlétek Annabelle babájához.

Mindent egybevéve az Annabelle 2: A teremtés egy kellően borzongató horrorélményben tudott részesíteni, ami pedig négy csillagra tudtam értékelni.

horror | misztikus | thriller

A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a... több»

3