A pszichopaták, szociopaták, szadisták, gyilkosok stb. legtöbbször hétköznapi emberek. Ezt a közhelyes igazságot támasztja alá jelen filmünk, illetve az annak alapjául szolgáló eset is. Egy teljesen átlagosnak tűnő figura sötét és torz lelkébe és agyába enged bepillantást a történet, amely többé-kevésbé a Werner Kniesek által 1980-ban St. Pöltenben elkövetett hármas gyilkosságon alapszik (és bár így is brutális az ábrázolásmódja, a ténylegesen megtörtént kegyetlenségekhez képest visszafogottnak mondható).
Gerald Kargl, az ismeretlennek mondható filmrendező gyakorlatilag egyetlen olyan munkáját tisztelheti a néző ebben az alkotásban, amelyik valamilyen módon eljutott a szélesebb közönséghez (igaz, az elkészülte után sok országban betiltották, Kargl pedig gyakorlatilag csődbe ment). Nehezen befogadható és megemészthető film ez, nemcsak a témája és a nyers ábrázolásmód miatt, hanem azért is, mert szinte végig a főszereplő monológját, gondolatainak kivetülését hallhatjuk. A történet egy névtelen férfi életútjának egy részét követi nyomon, azonban a monológokból a férfi fiatalkora, múltja is feltárul. A gyilkos hosszabb-rövidebb börtönbüntetéseit követően ámokfutásba kezd, terrorizálva és lemészárolva egy háromtagú családot: a kerekesszékes, szellemileg is sérült fiút, az anyját, illetve a húgát.
Kargl kendőzetlenül ábrázolja az erőszakot, miközben hallhatjuk, mi is motiválja a gyilkost, milyen indulatok és múltbeli sérelmek tolulnak fel benne. A férfi célja egyrészt az ölési vágyának a kiélése, másrészt az áldozatok megfélemlítése és megkínzása. Jóllehet a játékidő nem túl hosszú (nem egészen másfél óra, a film elejére utólag betoldott jelenetek nélkül még 80 perc sincs), néha az volt az érzésem, hogy az alkotók nem tudták mivel kitölteni az időt, rövidfilmként talán jobban működött volna a produkció. Hosszabb távon kicsit fárasztónak és unalmasnak éreztem a monológokat, bár ezeknek kétségtelenül megvolt a funkciójuk, hiszen a készítőket a gyilkos agya és lelkivilága érdekelte. Amit még hiányoltam a filmből, az a kérdések felvetése, illetve a tágabb értelemben vett koncepció. Értem én, hogy a dokumentarista stílussal megpróbálták érzelemmentesen megközelíteni az eseményeket, és talán a nézőre akarták rábízni azt, hogy alkosson véleményt, de én azért szívesen vettem volna olyan kérdések boncolgatását, hogy ebben az esetben a gyilkos eredendően romlott lelkű volt-e, vagy a „rossz gyerekkornak” köszönhetően vált szadistává. Ha az utóbbi, akkor tekinthető-e ő is áldozatnak, a környezete pedig szociopatának? Illetve esetleg a társadalom és a hatóságok felelősségét is lehetett volna firtatni, hiszen a főszereplő lelki torzulásai már gyerekként világosak voltak, mégsem tett senki semmit a probléma kezeléséért, de akár azt is feszegethették volna a filmben, hogy vajon miért engednek újra és újra emberek közé egy közveszélyes, beteg embert. A magam részéről a film gyengeségeként fogom fel azt is, hogy az áldozatok súlytalan figurák a történetben, voltaképp jelentéktelenné zsugorodnak a rendezői látásmód következtében, nem tudunk meg róluk semmit, nagyjából csak biodíszletként funkcionálnak, pedig szerintem az ő alakjukat is érdemes lett volna kibontani, hogy egy kicsit tartalmasabb és művészibb legyen a film.
A Félelem/Angst – talán bátran kijelenthetjük – egy egyszemélyes tragédia, egy kamaradarab, amely a film közepe táján, a gyilkolási jeleneteknél jól működik, egyébként viszont szerintem hiányzik belőle a gyilkos és a társadalom viszonyának mélyebb ábrázolása. Ennek ellenére a főszereplő, Erwin Leder elviszi a hátán az egész alkotást, holott kétségtelenül embert próbáló feladatra vállalkozott. A játékidő nagy részében jelen van a képkockákon, ráadásul mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő lehetett végigvinni a jeleneteket. Gerald Kargl kíméletlen realizmussal mutatja be a gyötrelmeket, az eltorzuló emberi arcokat, a szadizmus és a mások terrorizálására vonatkozó vágy mechanizmusait. Habár a film realistának minősíthető, mégis van a hangulatában valami szürreális. Ebben része lehet a látványvilágnak (Zbigniew Rybczyński operatőr fantasztikus képeket készített, hol madártávlatból mutatja az eseményeket, hol szinte belebújik a színészek arcába, szájába), illetve a Klaus Schulze által megkomponált kísérteties és bizarr hangzású zenei anyagnak is. Kargl egy kellőképpen sötét tónusú és nyomasztó alkotást hozott tető alá, amely kétségtelenül érdekes kísérlet egy torz lelkű ember pszichéjének megismerésére, de számomra mégsem bírt akkora revelatív értékkel, mint amekkorát a lelkendezések és a kultfilmes státusz alapján vártam.
83 Angst (1983)
Egy gyilkosságért elítélt férfi szabadul a börtönből, azonban nem képes leállni. Miután egy taxisofőrt nem sikerül megölnie, vidékre menekül, ahol egy elhagyatott térségben... több»
Szereplők: Leder Erwin, Robert Hunger-Bühler, Silvia Rabenreither, Karin Springer, Edith Rosset
