Nem igazán dobja fel az embert, ha egy robbanóképes taposóaknára lép, legalábbis nem átvitt értelemben, de az végképp nem segít a dolgán, ha tehetetlenül végig kell néznie, ahogy a barátnőjét terrorizálják és brutális, embertelen feladatok elé állítják.
Chrisnek (Sterling Knight) és Aliciának (Spencer Locke) életük leghosszabb és legrosszabb napjával kell szembenézniük, amikor a kirándulásuk váratlan fordulatot vesz egy, a háborúból hátramaradt aknának és egy helyi alkoholistának köszönhetően.
Alacsony költségvetésű, technikailag kifogásolható thriller, mégis olyan hatásosan megírták a cselekményét, a karaktereket és a paralel dramaturgiáját, hogy majdnem az elejétől az utolsó képkockáig a székembe szegezett.
Noha lassan és furcsán vezette fel az alapkonfliktust – az első 15 perc kifejezetten semmilyen lett –, a bonyodalmak beindulása után mintha egy teljesen más alkotást néztem volna. Könyörtelen, szadista, és nem gyenge gyomornak való képsorok váltják egymást a váratlan, már-már képtelen, de sajnos nagyon is hihető pillanatokkal és a legijesztőbb része pont ez. Nem tűnik valószerűtlennek, még akkor sem, amikor a műfaji sajátosságok határait feszegetik.
A hangulata pont olyan volt, mint az aknáé: csak a rossz mozdulatra várt, hogy robbanhasson a fortyogó feszültség, ami percről percre, egészen a végéig, tudatosan lett felépítve.
A másik ok, amiért annyira tetszett számomra ez a film, az a bosszú reprezentálásának módjában keresendő.
Alapvetően ki nem állhatom a bosszúfilmeket – egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt 10 évben mennyi régi vágású alkotás tetszett ebben a témában – ennél viszont az ironikus és az olyannak tűnő bemutatása miatt, ahogy a valóságban is történne, üdítőleg hatott rám. A végén pedig a kérdések, amikkel szembeállították a nézőt, örök érvényűek: tényleg megéri? És tényleg olyan lesz, mint amilyennek elképzelted?
Ahogy fentebb is említettem, technikailag nem voltak topon a készítők. Érdekes, ez is inkább az első 15-20 percre jellemző, de a vágások néha szembetűnően félresikeredtek, a párbeszédek végig iszonyat halkak, főleg az 5.1-es hangsáv fényében, a rendezése pedig hullámzó. Kijelenthetjük, hogy a forgatókönyve a legerősebb eleme.
A zenéi passzoltak a jelenetekhez, de nem hagytak mély nyomot.
Ígérem, utoljára mondom el, de a színészek többsége is csak az első 15-20 perc után szedte össze magát.
Spencer Locke nem nyűgözött le annyira, mint vártam, viszont Sterling Knight és Kote Tolordava a lehetőségekhez képest kitűnő játékkal keltette életre a saját karakterét. Mindkettő ellentétes fejlődésen ment át, egymással szemben, megadva ezzel a film egyik alappilléréül szolgáló ívet.
Mellettük Giorgi Tsaava, Helen Nelson és Nana Kiknadze bukkant fel még mellékszerepekben.
Összességében nagyon indie, de nagyon nehéz darab lett a 'Landmine Goes Click', ami nem való mindenkinek, de az emberi gonoszságot, a bűnbánatot és a karmát jól bemutatja.
Ui.:
A film 8 díjat és 5 jelölést tudhat a magáénak.
57 Landmine Goes Click (2015)
akció | dráma | horror | krimi | thriller
Nem igazán dobja fel az embert, ha egy robbanóképes taposóaknára lép, legalábbis nem átvitt értelemben, de az végképp nem segít a dolgán, ha tehetetlenül végig kell néznie,... több»
Szereplők: Sterling Knight, Spencer Locke, Kote Tolordava, Dean Geyer, Nana Kiknadze
