Amerikai filmes tisztelgés a giallo műfaj felé

2024.07.14 10:27 Kóborló Olvasottság: <100x

1

Anno a 80-as és a 90-es évek évek elején rengeteg úgynevezett narrátoros videókazettás filmélményhez volt szerencsém még gyerek- és tinédzserkoromban, és egyszerűen imádtam őket. Persze mai ésszel szinte már-már felfoghatatlan, hogy mit lehetett annyira szeretni a narrátoros filmeken, hisz az esetek nagyon nagy százalékában nem képviseltek túlzottan nagy minőséget eme fordítások, de mégis megvolt a maga módján az a csodálatos bájuk, hogy újra és újra egy jóízűt nosztalgiázzak eme produkciókon. Egy barátom egyszer azt mondta a narrátoros filmekről, hogy kicsit olyanok ezek, mint egy mai feliratos film esetében, a hobbi vagy a gépi fordítás, amivel persze jómagam nem igazán értettem egyet, ugyanis számomra a narrátoros filmeknek egyértelműen lelkük van, amely engem egy letűnt korszakba repítenek vissza. Talán pont eme letűnt korszak felidézésére tett kísérletem miatt választottam a minap jelen filmünket, és bár a Night School nem egy kiemelkedő alkotás, de a nosztalgia duplán megszépítette számomra, merthogy jelen filmünk műfajilag egyfajta amerikai giallo is egyben, ami mára már szinte legalább annyira kihalt, mint a narrátoros filmélmények.

A giallót mint filmes műfajt egyértelműen az olasz filmgyártásnak köszönhetjük, még a korai 70-es évek elejéből, amely viszont még a 60-as évekbeli nyugat-német krimi könyveiből (ponyváiból) inspirálódott. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mily sok filmes műfajra volt egyfajta katalizátor a giallo, és talán pont emiatt annyira elszomorító az, ahogy idővel eme remek műfaj szinte majdhogynem teljes egészében kikopott a mai filmgyártásból. Pedig csak ha két hatalmas értékét kéne kiemelnem eme műfajnak, az talán a legtöbb esetben a mesteri feszültségteremtés, illetve, hogy nagyon is együtt lehetett élni eme filmek történetvezetésével. Ugyanis szinte a legtöbb esetben szinte majdhogynem az utolsó képkockákig találgathattuk azt, hogy ki lehet a történetben megbúvó gonosztevőnk.

A Night School rendezője, Ken Hughes (1922–2001) egy pillanatra sem tagadta, hogy a filmje rendezésé során egyértelműen nagy hatással voltak rá a giallók, és eme műfaji sajátosságok, sok esetben vissza is köszönnek a kész filmjében. Ráadásul a film forgatókönyvírója, Ruth Avergon (aki azóta is csak ezt az egy filmes munkáját tudja felmutatni filmográfiájából) egyáltalán nem végzett rossz munkát, ugyanis rendkívül jól használta azt ki, hogy a giallók leginkább az összetettebb cselekményekre szoktak építkezni, és ezt a forgatókönyvíró is igencsak jól elhiteti a nézőjével, de amikor megkapjuk a film vége felé a várva várt válaszokat a gyilkosságok mibenlétére, hát én a homlokomra csaptam, ugyanis néha a kézzelfogható dolgok felett siklunk át a legkönnyebben. Persze jelen filmünk történetében is megtalálható az elkerülhetetlen csavar, ami bár akkorát nem ütött, mint oly sok giallo esetében, de azért kellemes meglepetést még így is tudott okozni. De hogy ne csak dicsérjem a film forgatókönyvírójának, Ruth Avergonnak a munkáját itt, én nagyon lezáratlannak éreztem a befejezést, és ez számomra némileg azért lerontotta a pontozást.

Továbbá talán egy hangyányival több brutalitás is elvárható lett volna a filmtől, de mindez bőven megbocsátható, hisz a feszültséget jól adagolja, ráadásul mindezt úgy, hogy csak az adott jelenetekben látható színészi alakítások segítették mindezen dolgokat csupán elő, és sajnos nem a film zeneszerzőjének, Brad Fiedelnek a munkája, merthogy e téren fájóan középszerűnek mondanám jelen produkciót.

Mindent egybevéve a Night School című film nem lesz műfajának egy kiemelkedő darabja, de ahhoz pont elegendő, hogy a másfél órás játékideje végig lekösse a nézőjét. Erős három csillag, ami épphogy lecsúszott a négy csillagos tartományból nálam.