Hiába vonultat fel annyi sztárt, hogy akár három filmet is meg lehetne tölteni velük, az egész már túl erőltetettnek tűnik csakúgy, mint a Deadpool szájába adott, kimondottan trágár és öncélú poénok. A történet meglehetősen light, a látvány azonban, mint mindig, most is a helyén. Annak azért örültem, hogy nem várt karakterek is felbukkantak, és a stúdiócserére utaló poénok is megállták a helyüket, a Disney-től egészen szokatlanul meredek poénokat is bevállaltak, de mégis éppen a multiverzumos katyvasznak köszönhető, hogy túl sok mindent akartak belepréselni, és éppen ez lett a veszte.